Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
2024. augusztus 22. 14:20 MTI
Hat nagyszínházi és hét kisszínházi premierrel, köztük egy önálló táncszínházi bemutatóval, valamint két gyermekdarabbal készül a 2024/2025-ös évadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház - közölte a teátrum az MTI-vel.
A kép illusztráció. Színházi előadás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban (Facebook / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
Korábban
A tájékoztatás szerint a kecskeméti színház 128. évadjának jelmondatául a „Csodák világa, menedék...” idézetet választották.
A 2024/25-ös évad első nagyszínházi bemutatója szeptember 20-án egy bohózat lesz, Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields Ma este megbukunk című nagysikerű vígjátékát Cseke Péter színházigazgató rendezi, ahogy a soron következő gyermekeknek szóló ősbemutatót is. Tóth Kata és Varga-Huszti Máté Szentkirályfi című zenés mesejátékát október 1-jén láthatja először a közönség.
Juronics Tamás viszi színre Jacobi Viktor zeneszerző háromfelvonásos művét, a Leányvásárt, amelynek szövegkönyvet Bródy Miksa írta, a verseket hozzá pedig Martos Ferenc költötte. Az operett bemutatóját november 8-án tartják.
A nagyszínház jövő évi első premierje január 8-án A kék csodatorta című zenés mesejáték lesz.
Muszty Bea és Dobay András mesemusicaljét Jankovics Anna rendezi. Nagyszínpadi bemutató lesz még január 31-én Lóth Balázs rendezésében Az Ackroyd-gyilkosság.
Agatha Christie krimijét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata mutatja be először magyarul.
A sort Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila A trón című musical ősbemutatója zárja, amelyet Szente Vajk rendezésében március 14-én mutatnak be először.
A Kelemen László Kamaraszínházban az évad elején, szeptember 27-én Szép Ernő ismert művét, a Lila akác című szerelmes históriát Kovács Lehel viszi színre.
Claude Magnier vígjátékát, az Oscart Besenczi Árpád rendezésében november 15-én láthatja először a közönség, majd ismét egy Kovács Lehel-rendezés következik. Molnár Ferenc drámája alapján Iván Sára és Perczel Enikő Előjáték a Lear királyhoz című vígoperáját már jövő év elején, január 17-én mutatják be.
A kecskeméti balett-tagozat művészeti vezetője, Barta Dóra következő darabjához Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet vette alapul. A táncszínházi bemutatót szintén január 17-én tartják.
A kamaraszínházban a sort Tárnoki Márk rendezésében Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok színműve zárja. A 18. századi Franciaországban játszódó szerelmi történet premierje március 28-án lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.