Smink, parfüm és csillogás: divatdiktátorok az ókori Rómában
2021. október 2. 13:47 John Hughes
Iuvenalis, az I–II. században élő római költő egyik szatírájában döbbenten számol be egy, az előkelő római hölgyek öltözőszobáiban mindennapos jelenetről, mikor is egy jómódú asszony barátnői társaságában korbácsolja meg a frizurája elkészítésével megbízott rabszolgáját. A büntetést a szolgálólány a vérlázító hanyagsága miatt kapta: a sütővassal begöndörített tincsek a gazda elvárásai ellenére nem lettek egyforma hosszúak. Az ókori Rómában a lányok és asszonyok legalább annyira odafigyeltek arra, hogy csodás hajkoronával, ápolt bőrrel és feltűnő ékszerekkel csábítsák el a férfiakat, mint a mai – a testi fenyítéstől szerencsére már eltekintő – hölgyek.
Korábban
Merész frizurák
A római nők különös figyelmet fordítottak a hajápolásra. Míg a köztársaság időszakában az egyszerű, hátrasimított és hátul kontyban összefogott hajviselet vált meghatározóvá, a császárkor évszázadait már a frizuradivat állandó változása jellemezte.
Az I. évszázadtól kezdve a magasabb társadalmi osztályokból származó nők hajviseletének tekintetében a római udvar által meghatározott divat vált mérvadóvá. Annak döntő szerepére jellemző, hogy egyes ókori faragványokat csak az azokon ábrázolt nők frizurája alapján lehet datálni.
Egyes korokban az uralkodófeleségek újító törekvései extravagáns hajkölteményeket eredményeztek, amelyeket manapság már csak megmosolyognánk. Traianus felesége, Plotina császárné a diadémmal kettéválasztott, Elvis Presley-s beütésű hajkoronát viselt, Iulia Domna – Septimius Severus felesége – egy bírói parókára emlékeztető frizurának hódolt.
Mint a Iuvenalis által megörökített jelenetből is kiderül, a rómaiak már ismerték a göndör fürtöket varázsoló hajsütő vasat. Mivel az eszközt faszénen forrósították fel, használata töredezetté tette, kiszárította a hajszálakat. Begöndörítés előtt a haj roncsolódásának megakadályozására illatos olajokat használtak. A zselé akkori megfelelője a gyanta volt, és a hölgyek haját gyakran gyöngyökkel díszített vagy aranyszálból font hajháló fogta össze.

A szőke tincsek bűvöletében
Ám nemcsak a haj formája, a színe is lényeges volt. Mint a II–III. században élő korai keresztény szerző, Tertullianus írja Az asszonyi cicomáról (De cultu feminarum) című művében, a római nők már ekkor is irigyelték az Appenninektől északra fekvő területeken élő germán nők szőke hajkoronáját. A vörös vagy szőke hajért cserébe még azt is hajlandók voltak elviselni, hogy a rendszeres hajfestés következményeként kihullhatott a hajuk, vagy kisebesedhetett a fejbőrük. Elterjedtek akkoriban a parókák is, amelyeket általában a germán nők levágott hajából készítettek.
A hajfestés gyakorlata az erősebbik nemet is utolérte: gyakran az őszülő aggastyánok is befestették a hajukat. A férfiak esetében az arcszőrzet kérdése is nagy súllyal esett latba. Rómában sokáig a simára borotvált arcbőr volt divatban (Nero kivételével minden császár ezt preferálta), ám az ókori görög kultúra szerelmese, Hadrianus császár a II. század első felében meghonosította a szakállviselést. Az új divat egészen Nagy Konstantin császár uralkodásáig tartott.
A szőrtelenítésre mindkét nem képviselői gondot fordítottak. A „mindössze” a hónaljszőrzetüket eltávolító katonákon kívül a férfiak és nők egyaránt a teljes testfelületüket leborotváltatták a római fürdőkben.
Ókori smink
Természetesen a sminkkészlet sem hiányzott a római asszonyok szépségápolási kelléktárából. A korabeli nők krétaporral vagy ólomfestékkel kenték fehérre az arcukat, a pirospozsgás arcszínre vágyók pedig szederlevet használtak. A szemet általában korommal, elszenesedett rózsaszirmokból készült krémmel vagy datolyacsont hamujával festették ki. Különös szokás volt a halánték festése és a szemöldök korommal történő kihúzása a – rómaiak által kedvelt – dúsabb hatás érdekében.
A hölgyek igyekeztek elfedni arcuk kisebb hibáit is, ehhez bablisztből előállított készítményt vagy kenyérmasszát használtak. Iuvenalis ezekről a praktikákról sem volt túl jó véleménnyel: „Undor csak ránézni! Nevetség, mennyi kenyérbél duzzad az arcán” – fakadt ki egy helyen.
Az ókori Róma bővelkedett különböző kenőcsökben, illatszerekben és testápolókban, amelyekről idősebb Plinius számolt be kimerítő részletességgel. Már ekkoriban is léteztek hidratáló- és ránctalanítókrémek, amelyeket mandulaolajból, mézből, állati zsiradékból és olykor krokodilürülékből készítettek.
A birodalom lakosai tisztálkodáskor illatos olajat kentek magukra, amelyet az úgynevezett strigillel, egy begörbített végű fémtárggyal kapartak le. Parfümként olajos krémeket használtak. A legkedveltebb illatok a nárcisz, a fahéj és a rózsa voltak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Tolvajok és gazemberek: a rosszhírű molnárok 19:14
- Több mint Robin Hood – Nottingham titkos föld alatti világa 18:59
- 4000 éve már könyveltek Mezopotámiában 18:21
- Az emberi kapcsolatok szerepe a földművelés kialakulásában 17:01
- Julius Caesar felemelkedése: stratégia, szenátus és a XIII. légió 16:03
- Miért tartózkodtak spanyol katonák Dániában a napóleoni háborúk idején? 15:10
- Tenea a trójai túlélők elfeledett városa 14:35
- Charun az etruszk haláldémon 13:59