Egy valóságos „Kőmíves Kelemen-történet” maradványait fedezték fel koreai régészek
2017. május 17. 12:44 MTI
Először bukkantak ősi emberáldozat nyomára dél-koreai régészek. Az 5. századi áldozat egy építmény rituális megerősítését szolgálhatta – közölte kedden a dél-koreai kulturális örökség hivatala.
Korábban
„Ez az első bizonyíték arra, hogy a néphagyományban előforduló emberáldozat, amellyel épületek alapjait, gátakat vagy falakat akartak megerősíteni, valóságos volt” – mondta el Csoj Mun Dzsung, a hivatal kutatóintézetének szóvivője.
Az ősi koreai kultúrában közismert, hogy a halott királyok mellé élve temettek el embereket, hogy a túlvilágon szolgálják az uralkodót. Az emberáldozatra utaló leletet, két csontvázat a 2000 óta az UNESCO a világörökségi listáján szereplő Kjongdzsu Történelmi Körzethez tartozó Volszongban tárták fel. Volszong a Silla királyság fő palotájának szerepét töltötte be az 1. századtól. A feltehetőleg az 5. századból való emberi maradványokat a fal alá temetve találták.Az régészek szerint nincs nyoma, hogy élve temették volna el őket. Vagy öntudatlanok voltak, vagy halottak, mivel nem tanúsítottak ellenállást.
A Silla királyság két másik királysággal együtt emelkedett fel az első évszázadban, 668-ra legyőzte vetélytársait, és uralma alatt egyesítette a Koreai-félszigetet. A királyság később szétszakadt, és 935-re elsöpörték. A hagyományok szerint az emberáldozatot az isteneknek mutatták be, és azt akarták biztosítani, hogy a készülő épületek sokáig fennmaradjanak – magyarázta Pak Jun Dzsung, a kutatás vezetője.
A két csontvázat egymás mellett találták a palota nyugati sarkában, a kőfal alatt. Az egyik arccal felfelé feküdt, a másik arcát és karjait kissé az első felé fordította. A tudósok jelenleg DNS-elemzésnek vetik alá a maradványokat. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a 166 centiméter hosszú csontváz egy férfi maradványa, a 159 centiméteres nemét viszont még nem állapították meg. A Szungszil Egyetem régészprofesszor emeritusa, Csoi Bjung Hjun a lelettel kapcsolatban óvatosságra intett: mint mondta, korai lenne még határozottan állítani, hogy a Silla-korszakban valóban emberáldozatok történtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05