Zsidó veterán életét védte Hitler
2012. július 10. 08:52
Adolf Hitler személyesen lépett közbe egy zsidó származású veterán védelmében; a férfi a Führer parancsnoki tisztje volt az első világháborúban – derült ki a Jewish Voice című lap birtokába kerülő levélből.
A levelet Heinrich Himmler SS-parancsnok fogalmazta meg 1940 augusztusában, amelyben az áll, hogy Ernst Hess bírót meg kell kímélni az üldöztetéstől és deportálástól a „Führer akaratának megfelelően”.
Az első világháborús tetteiért többszörösen kitüntetett Hess – aki egy rövid ideig Hitler századparancsnoka volt Flandriában – bíróként dolgozott Németországban, mígnem a faji törvények miatt 1936-ban elvesztette állását. Ebben az évben náci katonák saját háza előtt verték meg – olvasható a levélben.
A Führerhez eljuttatott kérelemben Hess így fogalmaz: „Lelki értelemben már halottak, akiket ma zsidónak bélyegezve általános megvetés kínoz.” Hess családjával később Olaszország északi, németül beszélő régiójába került, de amint kiderült, hogy a Hitler által nyújtott védelem visszavonásra került, visszatoloncolták Németországba.
A második világháború idején Hess munkaszolgálatos volt, de – köszönhetően annak, hogy nem zsidó nőt vett feleségül – túlélte a megpróbáltatásokat. Hess testvére az auschwitzi haláltáborban hunyt el, míg édesanyja Svájcba menekült. Hess Németországban maradt, és a világháborút követően a szövetségi államvasutak hivatalának vezetője lett. 1983-ban hunyt el.
Hess lánya, a Németországban élő 86 éves Ursula a lapnak elmondta: apja annak köszönhette az életét, hogy egy bajtársa később Hitler szárnysegédje lett, s az ő befolyásával sikerült elkerülni, hogy az első világháborús veteránt zsidó származása miatt meggyilkolják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05