Idén is Szeri Szabadegyetem Ópusztaszeren

2011. augusztus 17.-Múlt-kor

Szeri Szabadegyetemet rendeznek idén is az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban: a szerdán kezdődő rendezvénysorozat résztvevői neves előadóktól hallhatnak a magyar történelemről és hagyományokról, esténként pedig koncertek és táncház szórakoztatja őket.

Ópusztaszernél nehezen találni jobb helyett, ahol a fiatalok az iskolai keretektől függetlenül, szórakozva ismerkedhetnek meg a magyarság hagyományaival és történelmével - mondta el Tokovics Tamás igazgató. Mint hozzátette, tavaly épp ezért szervezték meg az első Szeri Szabadegyetemet, amely mottója idén is változatlan: Egészség és nemzettudat = Egészséges nemzettudat.

Az augusztus 20-i ünneppel együtt négynaposra bővült rendezvény vendégei neves szakemberektől hallhatnak előadásokat a történelem, szociológia, néprajz és a vallás területéről, megismerkedhetnek a magyarországi biokultúrával, a népi gyógyászat és a biogazdálkodás csínjával-bínjával is.

A fiatalabbak akár sátrat is verhetnek Ópusztaszeren, számukra az esti koncertek és táncházak teremtenek igazi fesztiválhangulatot. A szervezők a családjukkal érkezőkre is gondoltak: a legkisebbeket népi játékok és bábszínházi előadások várják a skanzenben.

Az emlékparkban szombaton is folytatódik az előadások és bemutatók sora, közben a Csongrád megyei önkormányzattal közösen rendezett Szent István-napi ünnepségen fellép a Ghymes együttes, majd a Szabó Balázs Band, a programokat este pedig az ExperiDance fergeteges táncprodukciója zárja.