2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ajnározó levelek miatt akarta megöletni Mussolinit az angolok háborús hőse

2010. szeptember 7. 11:22 The Daily Telegraph

Winston Churchill elrendelte Benito Mussolini meggyilkolását, hogy az olasz diktátornak írott, magára nézve kompromittáló levelek tartalma nehogy napvilágra jusson – állítja egy francia történész.

Pierre Milza, az olasz fasizmus szakértője szerint az angol miniszterelnök azért határozott a Duce likvidálásáról, mivel a második világháború kitörése előtt a neki címzett levelekben csodálatát fejezte ki Mussolini iránt. „Semmi kétség, megnézve a húszas-harmincas évek nyilatkozatait, Churchill Mussolini egyik rajongója volt” – jelentette ki Milza.

„Churchill egyszer azt mondta: 'a fasizmus által az egész világ szolgalelkű lesz. Ha olasz lennék, veled tartanék'. Ez azonban teljesen érhető volt 1927-ben” – tette hozzá a történész, majd így folytatta: „Ekkor a fasizmus nem volt egyenlő a Hitlerrel való barátsággal, vagy a népirtásokban betöltött cinkos szereppel – de amikor valaki államfő és az angolok háborús hőse, érthető: nem akarta, hogy ezek kiszivárogjanak.”

Mussolinit végül szeretőjével, Clara Petaccival együtt olasz partizánok fogták el a Comói-tóhoz közel, Dongo mellett, amikor Svájcba készültek átszökni 1945 áprilisában. Később mindkettejüket lelőtték, majd Milánóban felakasztották.

A Mussolini utolsó napjai című könyv szerzője, Milza szerint ez megmagyarázza, hogy Churchill miért álnéven nyaralt nem messze attól a helytől, ahol a fasiszta vezért végül elfogták. Egy 2004-es olasz forrás megemlíti Bruno Lonati olasz partizánt, akinek állítólag a pár meggyilkolása volt a feladata: ő azt állította, hogy a brit titkosszolgálat (MI5) végrehajtó részlegének egyik ügynökével, Captain Johnnal (eredeti nevén Robert Maccarone) kellett volna eltennie láb alól a diktátort és visszaszereznie az említett leveleket, de az végül nem sikerült neki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár