Lakoma egy ókori sziklasírban
2010. július 27. 13:40 MTI
Hatvanegy személy lelt végső nyughelyre abban az ókori sziklasírban, amelyet amerikai régészek tártak fel a jordániai romvárosban, Petrában.
Korábban
Az utahi Brigham Young University régészei feltártak egy másik sziklasírt is, amelybe a temetkezés után több száz évvel a "rossz szellemek elűzésére" egy iszlám feliratos arany medaliont csempésztek. A felfedezésekről a kutatók az American Journal of Archaeology című szakfolyóiratban számoltak be. Mindkét sír kétezer éves, azaz Petra virágkorából származik, s a város "külterületén" található. A szerényebb kivitelű sírkamrában 12 úgynevezett loculust, azaz szűk, egy méter mély üregeket vájtak, amelyek mindegyikében több személy csontvázát zsúfolták.
A sír összesen 41 felnőttnek, kilenc serdülőnek, valamint 11 gyermeknek szolgált végső menedékként, akiket az i.e. 1. évszázad végétől az i.sz. 1. század végéig tartó időszakban, azaz körülbelül száz év leforgása alatt hunytak el. A jelek szerint mindannyian rokonságban álltak egymással, s azokat, akik egy loculusban aludták örök álmukat, szorosabb családi kötelékek fűztek egymáshoz.
Az ásatásokat irányító David Johnson professzor, aki már három évtizede végez feltárásokat Petrában, hangoztatta, a várost alapító nabateusok körében honos volt a "másodlagos" temetés szokása. Az elhunytat a szabadban hagyták, majd később összeszedték a csontokat és a sziklasírban helyezték el őket. "Előfordult, hogy eközben elveszítették a csontok egy részét" - magyarázta a régészprofesszor.
David Johnson szerint középosztálybeli temetkezésről van szó - erre utal a sziklasír egyszerűsége, viszont a legszegényebbeknek csak a nyílt terepen jutott hely. A csontok tanúsága szerint nem végeztek nehéz fizikai munkát, de mégis elég sok időt tölthettek a szabadban, ahol a sziklás terepen nagy volt a balesetek kockázata: ezt bizonyítja a csontvázakon talált gyógyult törésnyomok. Sokuk ízületi gyulladásban szenvedett, ami szintén a sziklamászás eredménye lehet.
A sziklasír tüzetesebb vizsgálata kimutatta, hogy a családtagok évente halotti torra gyűltek itt össze, hogy együtt legyenek eltávozott szeretteikkel. Az étkezés végén valószínűleg összetörték az edényeket, amelyek darabjait a sírban halmoztak fel. E lakomákkor valószínűleg kecskehúst és szárnyast fogyasztottak, de a régészek kígyók, sólymok, valamint kutya-, róka-, vagy sakálmancsokra is bukkantak, amelyek vélhetően az isteneknek szánt áldozati ajándékok voltak.
A régészek ötszáznál több fafaragványt is találtak - ezek többsége aprócska és különböző stílusban készült. David Johnson professzor szerint a gyászolók mindegyike a temetések alkalmával áldozati ajándékként egy fafaragványt hozott magával és elhelyezte a sziklasírban. A másik, 676-os számot viselő sziklasír sokkal nagyobb és díszesebb és minden bizonnyal a korabeli előkelőségeknek szolgált végső nyughelyül. A régészeknek a sírkamra 15 helyiségéből eddig kettőt sikerült feltárniuk - az egyikben a rituális lemosást végezték, a másikban egy asszony csontvázára leltek, s itt fedezték fel az arany medaliont is.
"Ezt később helyezték ide, az iszlám a temetkezés után hat évszázaddal született. Valószínűleg valaki, vagy valakik így akarták megakadályozni, hogy a sírban lakozó gonosz szellem kiszabaduljon" - magyarázta David Johnson professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap