Megtalálták az "első" európai férfi csontvázát
2010. július 20. 16:18 MTI
Bolgár régészek bemutatták az általuk első európai férfinak nevezett Hriszto nyolcezer éves csontvázát.
Korábban
A csontvázat Ohoden nevű falu mellett, Vraca város közelében tárták fel. A térségben 2004 óta folynak az ásatások, elsőként Todorka nyolcezer éves csontváza került elő, amelyet még két női csontváz követett. A negyedikként megtalált Hriszto az első nyolcezer éves férficsontváz.
A csontvázat megtaláló Georgi Ganetovszkij bolgár régész szerint Hriszto 165 centiméter magas lehetett, s 35 éves korában távozott az élők sorából. "Egy prehisztorikus kultúrát tárunk fel Bulgária északi részén, ezek voltak az első európai telepesek, akik a Duna mentén haladva hódították meg a kontinenst" - hangsúlyozta Ganetovszkij, hozzátéve, hogy hasonló jellegű őskori településeket tártak fel Szerbiában is.
"Kutatásaink egyik célja bebizonyítani az úgynevezett dunai "út" létét, amely mentén létrejöttek az első települések, velük együtt pedig a földművelés és egyéb termelési technológiák" - mondta a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap