2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Templomi építőanyagok jelzik a maják bukását

2009. június 5. 11:36 Science News

A guatemalai Tikal ősi templomait létrehozó maják eltűnésük előtt pár évtizeddel, az i.sz. 8-9. században lecserélték építőanyagaikat: a szakértők szerint ez kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy a civilizáció nem háborúk, vagy éppen betegségek, hanem az erőforrások hiánya miatt hanyatlott le.

A Cincinatti Egyetem David Lentz paleoetnobotanikus által vezetett kutatócsoportja az egykori szakrális központ és város hat nagyobb templomából és két palotájából vett famintákat. A vizsgálatok alapján az első három templomot i.sz. 741 előtt építették, és azokhoz csak hatalmas, sapodilla-fából készített gerendákat használtak, egy viszonylag erős fafajtát, amelyre egyébként könnyű volt ceremoniális feliratokat karcolni.

A már említett dátum utáni időszakban azonban megváltozott az építkezés módszere, és a sapodilla helyett a jóval kisebb börzsönyfát használták, amelyre már nem kerülhettek feliratok sem. A kutatócsoportnak a Journal of Archaeological Science legújabb számában megjelent tanulmánya szerint a munkások csak akkor használtak ilyen fákat, ha egészen biztosan kifogytak az alkalmasabb építőanyagokból.

A mostani vizsgálatok a korábbi kutatások eredményeit is alátámasztják, amelyek szerint a maja civilizáció felélte természetes erőforrásait, ám a mostani kutatás az első, amely tényleges, és kézzelfogható bizonyítékokkal szolgál minderre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár