Látogatható lesz Sznofru fáraó piramisa
2009. március 17. 08:43 MTI
Első ízben nyitják meg a látogatók előtt a 4500 éves "tört" piramis belső kamráit - jelentette be hétfőn Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője.
Korábban
Egyiptom "főrégészének" közleménye szerint a Sznofru fáraó által építtetett piramis egy-két hónapon belül lesz látogatható. Erre a Kairótól délre fekvő területek fejlesztését célzó projekt keretében kerül sor: az egyéves program, amelyet az egyiptomi kormány az ENSZ-szel közösen valósít meg, a térség régészeti emlékeinek megóvását, valamint a környező falvak fejlesztését tűzi célul.
A 100 méter magas piramis a sivatagban, Kairótól 80 kilométerre délre, Dahsúrban található néhány más piramis társaságában. Sznofru, a IV. dinasztia első fáraója, a "tört" és a "vörös" piramis építtetője i.e. 2613 és 2589 között uralkodott. Huni fáraó fia, s Kheopsz (Kufu) apja volt.
Az óegyiptomi évkönyvek Sznofru fáraó uralkodására vonatkozó bejegyzései nagyobb hajók és új királyi palota építéséről számolnak be. A fáraó folytatta Huni médiumi lépcsős piramisának építkezéseit, majd a munkálatok befejeztével a lépcsők közeit feltöltötték, ezzel létrejött az első, gúla alakú piramis. Ekkor Sznofru új piramis építésébe kezdett Dahsúrban.
A terület déli részén emelt úgynevezett "tört" piramis statikai hibák miatt alkalmatlanná vált az uralkodói sír szerepére, ezért Dahsúr északi részén újabb, szabályos alakú piramist építettek számára. Ez a "vörös" piramis". A későbbi korok emlékezetében Sznofru igazságos uralkodóként élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap