Reprezentatív kötet a kortársak Mátyás-képéről
2008. május 13. 14:00
Az uralkodók mindig is törekedtek arra, hogy megfelelő képet alakítsanak ki magukról. Így tett Mátyás király is, aki udvarában számos történetírót, humanistát foglalkoztatott.
Korábban
Maga az uralkodó sem fukarkodott a dicső ősökkel, a nagy királyokon kívül Attilát is beállította a nagy elődök sorába. Az utóbbi évtizedek kiterjedt kutatásainak köszönhetően Mátyás királyról szinte lehetetlenség monográfiát írni, mivel az új adatok feldolgozása még nem fejeződött be. (Természetesen születtek vállalkozások, amelyek közül kiemelkedik a tavaly elhunyt kiváló történész, Kubinyi András műve.) Szörényi egy római kori mozaikhoz hasonlítja az Animus Regis-t, amelynek olvasásával közelebb kerülhet hozzánk az 500 éve trónra lépő király személyisége.
Komlóssy Gyöngyi válogatása remekül teljesítette a kitűzött célt: a szövegek ugyanis mind Mátyás király korában alkotó neves mesterek opusaiból valók. Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek, humanista historikus jelenti a kivételt, akinek azért még ifjúkorában megadatott, hogy személyesen láthassa Mátyás visegrádi palotáját. Jogosan került be a (be)válogatottak közé Heltai Gáspár, aki Bonfini fordítójának, átdolgozójának tekinthető. A különböző auktorok történeteit nem törik meg a címek, így elejétől a végéig elolvashatjuk a könyvet, kezdve a Hunyadiak leszármazásától egészen a nagy király sírfeliratáig. A szövegek szerzői között magát Mátyást is megtaláljuk, leveleiben egyértelműen tetten érhető a reá jellemző széles körű műveltség és tudatosság. A magyar uralkodó kiterjedt kapcsolatrendszert ápolt, írásainak címzettjei között Guilio Pomponio Leto, az egyik legnevesebb itáliai humanista is helyet kapott.
Mátyás maga is sokat tett azért, hogy megfelelő reprezentációban részesüljön. Az udvarában tevékenykedő Bonfinit, Galeotto Marzio-t bőkezűen támogatta. A kor egyik legnagyobb természettudósa, a német Regiomontanus igen kedvező képet adott a Halak jegyében születettekről. Thuróczy János a király megválasztásáról őrzött meg igen értékes információkat. "... a magyar nép a város széles utcáin járva-kelve, a gyerekek ide-oda futkosó csapatja mondogatta és kiáltozta: Mátyást akarjuk királyunknak, őt választotta ki Isten a gyámolunkra, mi is őt választjuk." (Igaz, hogy Thuróczynak van újabb fordítása, de a lényegen ez nem változtat.)
A korszak egyik meghatározó alakja Enea Silvio Piccolimini 1458-ben II. Pius néven lett pápa. Munkáiban többször is foglalkozott Magyarországgal, Mátyás intenzív levelezést folytatott vele. A pápa világosan látta Mátyás uralmának kezdeti nehézségeit, a megkoronázás hiányát, a király elleni nyílt lázadás veszélyeit, amelyeken végül felül tudott emelkedni. A magyar király rendszeresen kijátszotta a "török kártyát", ezzel próbálta meg nyomást gyakorolni a Szentszékre, hogy a pápa az oszmánellenes szövetség élére álljon. Ezt bizonyítják a király IV. Sixtus pápához írt levelének sorai. Mátyás több támogatást várt volna Rómától, nehezményezte, hogy a pápa még a követeit sem hallgatta meg.
Nagy fordulatot jelentett a király (és az ország) életében az Aragóniai Beatrix-szal kötött házasság. Mátyás második felesége a távoli Nápolyból került Budára, a szép és nagy humanista műveltségű hölgy a jelek szerint azonnal nagy hatást gyakorolt férjére. Az esküvőre 1476. december 22-én került sor, és a király komoly előkészületeket tett a menyegző pompázatos voltáért. Eschenloer beszámolójából világosan kiderül az is, hogy Beatrix jól ismerte a nyugati udvari etikettet, és azt akarta Magyarországon is meghonosítani. Az udvarban olasz szokásokat vezetett be, arany-ezüst étkészletet használtak, a királyhoz való bejutást megnehezítették az ajtónállók. A királyné még az olasz ételekre is rászoktatta a férjét, sőt hívására külföldi zenészek, művészek és építészek jelentek meg magyar földön. Az udvar ilyetén jellegű átalakítása Mátyás életvitelét is megváltoztatta.
Mátyás komoly műveltséggel rendelkezett. Galeotto Marzio szerint több nyelven beszélt, a németül még gyermekkorában tanult meg, és nagyon jól tudott bolgárul (szlávul), így a különböző népekkel akár tolmács nélkül is boldogult. A tudós felfigyelt a magyar nyelv nehézségeire is, ezen ugyanis nem könnyű írni, ráadásul "a legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik az értelem." A humanista rögzítette a király szólás-mondásait is, rendkívül pozitív képet festett mindenre kiterjedő emlékezetéről, nagylelkű művészetpártolásáról. A magyar uralkodó híre távoli országokba is eljutott. Egy 17. századi francia aranycsináló recept úgy tudta, hogy Mátyás az alkímiával is foglalkozott.
A Petőfi Irodalmi Múzeum igényes kötetének lapjait jó érzés forgatni. Tipográfiailag szépen kialakított, Banga Ferenc és Szemethy Imre illusztrációi sejtelmes képi világot biztosítanak. A grafikák "önállóan" is megállják a helyüket, a belőlük nyílt kiállítást június 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Mátyás kortársainak ítélete nem csalt, 1458-ban valóban egy kiváló képességű király került Magyarország trónjára.
Animvs Regis. Mátyás király a kortársak szemével. Szerk.: Komlóssy Gyöngyi. Budapest, 2008. Petőfi Irodalmi Múzeum, 200 oldal, 4830 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap