Mesés inka kincseket foglaltak le Münchenben
2008. május 5. 08:00
A német rendőrség Münchenben egy maja, azték és inka régészeti leletekből álló, 65 millió euró (16,5 milliárd forint) értékű kollekciót foglalt le, amelynek tulajdonára több latin-amerikai ország is igényt formál.
Korábban
A bajorországi bűnügyi rendőrség közleménye szerint a gyűjteményre Costa Rica, Peru, Kolumbia, Panama, Guatemala és Salvador is jogot formál, ezen túlmenően az a 66 éves Costa Rica-i gyűjtő is magáénak vallja, amely megszervezte a vitatott régészeti anyag elszállítását Spanyolországból Münchenbe.
A guatemalai Prensa Libre című lap már korábban is írt a fantasztikus kincsről, megjegyezve, hogy `olyan, mintha az Indiana Jones valamelyik filmjéből került volna elő`. A lap szerint a gyűjtőt Leonardo Augustus Pattersonnak hívják, valaha diplomata volt, de Latin-Amerikában csak `a kincstolvaj` néven emlegetik. A német rendőrség közleménye azonban leszögezte: nincs birtokában olyan információknak, amelyek azt bizonyítanák, hogy lopott tárgyakról van szó.
A gyűjteményt 1997-ben kiállították a spanyolországi Santiago de de Compostela városban, és a müncheni ügyészség most azt igyekszik kideríteni, hogy törvényesen szállították-e át Münchenbe. A bajor tartományi székhelyen lefoglalt régészeti tárgyak azonban az 1997-ben Spanyolországban részben kiállított anyagnak feltehetően csak egy részét alkotják. A gyűjtemény másik, mintegy 1800 tárgyból álló részét decemberben a spanyol rendőrség kobozta el: a kincsre egy magánvilla páncélozott termében bukkantak rá.
Arról, hogy Münchenben hol, milyen körülmények között kobozták el az 1100 további prekolumbiánus tárgyat, nem közölt semmit a hatóság.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.