Több ügynök is figyelte a cseh államfőt
2008. január 23. 09:00
Jobban figyelte Václav Klaus jelenlegi cseh államfőt a nyolcvanas években az akkori kommunista Állambiztonsági Hivatal (STB), mint ahogy az eddig ismert volt.
Korábban
A Kluk fedőnevű Klaus-dossziéban talált anyagok szerint a titkos ügynökök rendszeresen átkutatták Klaus akkori irodáját, lehallgatták munkahelyi és lakástelefonját, és elolvasták levelezését. Az iratokból kiderült, hogy Klaus feleségét, a szintén közgazdász képzettségű Líviát is megfigyelés alatt tartották.
A gazdasági szemináriumok mintegy két évig folytak, majd a cseh Állambiztonsági Hivatal azt a döntést hozta, hogy e tevékenységet be kell fejezni. Figyelmeztető levelet küldtek ezért a Csehszlovák Állami Bank vezetőségének az ügyről, aminek következtében a bank vezetése a szemináriumok további rendezését azonnal letiltotta.
A Rek fedőnevű dossziét 1988 áprilisában hozták létre, tehát két évvel a Kluk-akció befejezése után. Az iratcsomót azonban ismeretlen okok miatt 1989. december 9-én megsemmisítették. Bizonyítékot erről a szlovák Nemzeti Emlékezet Hivatalának dokumentumai között talált bejegyzés szolgáltatott. Cseh történészek számára ez új dolog, s egyelőre senki sem nyilatkozott azzal kapcsolatban, mit is tartalmazott, tartalmazhatott ez a második Klaus-dosszié.
Az újság szerint azonban nincs kizárva, hogy a dosszié tartalmára idővel mégis fény derülhet, illetve hogy az anyagot rekonstruálni lehet. A Rek-akcióról ugyanis több más, elsősorban operatív iratban is szó lehet. A levéltári szakértők több esetben is azt állították, hogy a megsemmisített állambiztonsági anyagokat e bejegyzések alapján később lényegében újra össze lehet állítani.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap