Filmszemlén az elfelejtett hős
2008. január 17. 17:00
Fonyó Gergely Ocskay László századosról, az elfeledett második világháborúbeli zsidómentőről szóló dokumentumfilmjét január 23-án, szerdán mutatják be.
Korábban
Ocskay a Múlt-korban |
Ocskay László a budapesti Abonyi utcai Zsidógimnázium (ma ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) épületében az úgynevezett "Ruhagyűjtő Munkásszázad" vezetőjeként munkaszolgálatosoknak és családjuknak nyújtott védelmet a német és nyilaskeresztes fenyegetésekkel szemben. "Hihetetlen módon az Abonyi utcát a nyilas fenyegetésektől Ocskay konspirációjának köszönhetően a fegyveres SS védte meg" - mutatott rá Kollarik Tamás. A megmentettek között volt többek között Goda Gábor Kossuth-díjas író, Kadosa Pál zeneszerző, Kabos Ede kardvívó világbajnok, valamint Kellér Dezső és Ráday Imre színművészek is.
A háború után azonban nemesi származása és német kapcsolatai miatt üldöztetés várt Ocskay Lászlóra, aki végül Amerikába emigrált, és ott is halt meg 1966-ban. Személye feledésbe merült egészen az 1990-es évek elejéig, amikor az általa megmentett Dan Danieli megkereste sorstársait, és elérte, hogy a nyilvánosság is tudomást szerezzen Ocskay László tettéről. A százados ennek eredményeképpen megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől a Világ Igaza elismerést, Magyarországon és az Egyesült Államokban pedig posztumusz kitüntetést kapott. Budapesten két helyen állítottak neki emléktáblát.
"A film úttörő vállalkozás és valódi unikális munka. A majdnem teljesen feledésbe merült Ocskay hőstette egyedülálló, mindenki számára példaértékű" - vélekedett Kollarik Tamás, aki a forgatókönyvet Ocskay Rudolffal - Ocskay László unokatestvérének fiával - együtt írta. Az alkotás operatőre Gyulai Bence Márton és Kiss Sándor, a zene pedig Rakonczay Viktor munkája. A producer felidézte azt is, hogy a filmet nagy sikerrel mutatták be január 9-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Emlékeztetett arra, hogy az alkotás a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában is szerepel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap