Titkos kultuszt idéz az ókori trónszék

A trónt a korábban már a Múlt-koron is bemutatott Papirusz villában folytatott ásatások során találták meg, amely korábban Julius Caesar apósa, Lucius Calpurnius Piso Caesoninus tulajdonát képezte. A villa nevét arról a több ezer ott talált tekercsről kapta, amelyeket a Vezúv kitörése után több méter vulkáni hamu temetett be. A most talált trónnal jelenleg a restaurátorok dolgoznak: a faragványokat egyesével próbálják összeilleszteni.

A szék darabjai és egy korábbi ábrázolás

A közeli Pompejiben korábban már több fából készített tárgyat is találtak, ám ezek közül a mostani tekinthető a legjelentősebbnek. Az ásatást vezető Maria Paola Guidobaldi szerint az eltemetett városokban az ókori fabútorok nem számítanak igazán újdonságnak: a hamu kiválóan konzerválta a szerves anyagokat. Hasonlóan jelentős szerkezetű vagy díszítésű bútort azonban még sosem találtak.

A trón használatáról a szakemberek egyelőre keveset tudnak, bár az igen árulkodó lehet, hogy oldalának faragványai a  titokzatos Attis-kultuszt mutatják be. A legjobb állapotban megmaradt relief az istennőt egy szent fenyő mellett mutatja be, míg más faragványokon virágokat és leveleket is találunk, amelyek arra utalnak, hogy a trónus a tavasz és a termékenység kultuszában játszhatott jelentős szerepet.

Attis fríg-lyd istenség, ritkán szerepel önálló alakként, a róla szóló történetek egyik központi motívuma Kübelé istennővel való kapcsolata, akinek egyszer papja, máskor gyermeke vagy szeretője. Képzőművészeti alkotásokon általában nőies vonású ifjúként ábrázolják, fríg sapkával és nadrágban. Attis kultusza nem annyira Görögországban, mint inkább Rómában volt népszerű. NohaKübelét Magna Mater néven már i.e. 204-ben felvették a római pantheonba, Attis hivatalosan csak Claudius császár idején nyerte el helyét az istennő mellett, akit népszerűségben hamarosan felül is múlt. Attis-kultusza Catullus tolmácsolásában

Tavaszi ünnepén (március 15-26.) lármás zenebonával vonultak fel a résztvevők, többek között a Gallus-papok, akik évről-évre jelképes vagy valós öncsonkítással ismételték meg Attis tettét. A kultusz elemeit és a szertartások részleteit Attis mítoszából merítették, aki a termékenységet adó NagyIstenanya mellett meghaló és újra feltámadó istenségként a természet körforgását, őszi-téli pusztulását, majd tavaszi újjászületését szimbolizálta. További részletek a kultuszról