Az Üvöltésben élte ki magát a beatnemzedék pápája
2007. április 5. 15:30
Korábban
Flower power
Az új költészet alapműve milliókhoz eljutott, megkezdte világhódító útját, miközben maga a szerző is útnak indult, s Orlovskyval előbb Párizsban töltöttek hosszabb időt, majd rövid New York-i tartózkodás után Dél-Amerikát, Európát, Marokkót, Indiát és Japánt kóborolták be. 1965-ben hírlapi tudósítóként Ginsberg Kubába utazott, ám mivel meglehetősen nyíltan bírálta a drogellenes törvényt, a homoszexuálisok elnyomását és üldözését, hamarosan kitoloncolták.
Orlovskyval |
1971-ben találkozott a tibeti származású buddhista meditációs mesterrel, Csögyam Trungpa Rinpócséval, aki az elkövetkező években legfőbb szellemi guruja lett. Segítségével sikerült létrehozni a boulderi Naropa Intézetet, ahol Ginsberg is tartott költői stúdiumokat. Közben fáradhatatlanul járta az országot, s külföldet is, előadó- és felolvasóestjei sokszor nem kis botrányt kavart események voltak. Elmaradhatatlan hordozható harmóniumával, amit állítólag egy benáreszi piacon szerzett be potom összegért, kísérte áradó ritmikájú, képekben, látomásokban tobzódó verseit, amelyeket sokszor üvöltve adott elő, majd többnyire meztelenre vetkőzött, ilyenkor rendszerint a rendőrök vezették el a helyszínről.
Csípős nyelvű kirohanásaiban nem kímélte a politikusokat sem, az igazságtalan kormányzati intézkedések, az Egyesült Államok külpolitikája ellen is felemelte szavát. Nyers és szókimondó költészetét egyre inkább elfogadták, The Fall of America (Amerika bukása) című kötetét 1974-ben Nemzeti Könyvdíjjal jutalmazták, 1986-ban pedig a sztrugai költőfesztiválon Arany Koszorút kapott.
Magyarországon először 1980-ban járt a magyar PEN Klub meghívására, majd 1993-ban ismét visszatért. Magyarul négy kötete is megjelent (Nagyáruház Kaliforniában, A leples bitang, Május királya, Halál Van Gogh fülére!), fordítói között Eörsi István és Orbán Ottó nevét kell kiemelni. A "beatnemzedék pápája", a "szabad szerelem Buddhája", a "hippik apja" New York-i otthonában halt meg májrákban 1997. április 5-én.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap