Nagyváradra vezet a Corvina-kutatás egyik szála

Mátyás király könyvtára, a Bibliotheca Corviniana az 1460-as évektől elkápráztatta a kortárs Európát. A művek a legkiválóbb itáliai műhelyek mestereinek kezéből kerültek ki, a kötetetek görög és latin auktorok, továbbá jeles humanista szerzők munkáit tartalmazták. II. Ulászló király 1516-ban bekövetkezett halála után azonban a könyvtár egy részét elajándékozták, kölcsönadták. (A sors furcsa fintora, hogy ezek alkotják a fennmaradt 216 hiteles Corvina törzsanyagát). A maradékot a törökök hadizsákmányként Konstantinápolyba magukkal hurcolták, ahol a legtöbb a rossz tárolási körülmények következtében elpusztult.

A könyvtár szétszórt állománya után hamar megindult a keresés. Bethlen Gábor, Pázmány Péter és I. Rákóczi György azonban hiába fordult ez ügyben az oszmánok felé, próbálkozásaik kudarccal végződtek. Ugyanakkor számos nyugat-európai diplomatának sikerült Konstantinápolyból beszereznie a Corvinákat. Buda visszavétele a palota teljes pusztulásához vezetett, így az a remény is szertefoszlott, hogy hódoltság központjából még előkerülhetnek ép példányok. A 19. századig több tudós próbált meg olyan listákat összeállítani, amelyek a nyugat-európai könyvtárak Corvináit tartalmazták. A reformkorban is szorgalmazták a kódexek összegyűjtését, de az oszmán anyagban végzendő kutatómunka ekkor már feledésbe merült.

Voltak azonban akik nem adták fel. Közéjük tartozott Toldy Ferenc (1805-1875), aki teljes odaadással támogatott egy törökországi kutatóutat, amire végül 1862-ben sor is került. Az expedíció "mozgatórugója" Kubinyi Ferenc (1796-1874) volt, aki főként az oszmán földre bujdosottak emlékét akarta megőrizni, és tervbe vette, hogy személyesen visz egy olyan feliratot, amelyben köszönetet mondanak a szultánnak a szabadságharcosok befogadásáért. A történészeket Ipolyi Arnold (1823-1886) képviselte, és az ügynek megnyerték Henszlmann Imre mű(vészet)történészt is. 1862 április végén Ipolyi, Henszlmann és Kubinyi elindultak a Covina-kutatás egyik mérföldkövének számító útra.

A szervezésben a 48-as emigránsok is komoly szerepet játszottak, de sokat segített Vámbéry Ármin is, aki főként a kiterjedt kapcsolatrendszerét kamatoztatta, hogy eligazodjanak az oszmán bürokrácia útvesztőiben. A küldöttséget a török reformkorszak egyik legjelentősebb alakja, a nagy műveltségű Faud pasa nagyvezír fogadta. Az oszmán tisztviselő megnyerése Sípos Györgyhöz, az udvari főkertész személyéhez köthető.

Emődi két fontos forrást ismertet tanulmányában. Az egyik Andreas David Mordtmann könyvjegyzéke. Az orientalista Mordtmann, a Hansa városok konstantinápolyi követe volt, háromszor látta a szultáni kincstár néhány kódexét, a lajstromban öt Corvina szerepelt. A második kútfő Ipolyi Arnold kézírásos jegyzete, amelyet az 1862-es szemrevétel során készített. Felvázolta a helyszínt, a 33 kódexet és 3 nyomtatványt római számokkal látta el. Ezekből 11 kötetről vélekedett úgy, hogy egykor Mátyás király könyvtárát ékesítették. A viszonylag lényegre törő leírás segítséget nyújt a Magyarországra került Corvinák azonosításában.

A három tudósnak 1862. május 21-én és 26-án sikerült a Topkapi szeráj középső udvarában található kupolacsarnokból a szultáni kincstárba, majd a régi szultáni palota belső udvarában lévő egyik könyvtárszobába lépni. A második látogatás során félszáz kézirat tanulmányozására kaptak engedélyt. A rendelkezésre álló rövid idő alatt Ipolyi jegyzeteket készített, mivel a további kutatást nem engedélyezték. Hazatérésük után, június 16-án számoltak be az Akadémiának a látottakról, a Tudós Társaság lelkesedett ugyan, de konkrét lépések nem születettek. Ellenben felkeltették az európai kutatók érdeklődését, akik szinte egymásnak adták a szeráj kilincsét. A kódexek ügye látszólag elaludt ugyan, de szerencsére a törökök pár évvel később számos kódexet ajándékoztak Ferenc Józsefnek, illetve az Egyetemi Könyvtárnak.