A leghíresebb adócsaló: 60 éve hunyt el Al Capone
2007. január 26. 16:00
Hatvan éve, 1947. január 25-én halt meg az a férfiú, aki új utakat nyitott az amerikai bűnözésben és kiérdemelte az első számú közellenség titulusát is: Al Capone.
Korábban
Az igazi Sebhelyes arcú
`Nagyságát` mi sem mutatja jobban, mint hogy eme veszélyes `szakmában` ritka módon ágyban, párnák között érte természetes halál - bár az is igaz, hogy ekkor már túl volt pályafutása tetőpontján. Alakja világszerte ismert, gyakran feltűnik a különböző irodalmi és filmfeldolgozásokban.Az amerikai eszménynek megfelelően selfmade man volt, legalul kezdte és saját erejéből jutott a csúcsra. 1899. január 17-én született New York szegénynegyedében, Brooklynban, szülei Nápolyból vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Alphonse a család kilenc csemetéje közül negyedikként látta meg a napvilágot. A tanuláshoz nem fűlött a foga, hat év után otthagyta az iskolát és egy Johnny Torrio nevű gengszter bandájához csatlakozott.
A jobbára csak bordélyaival törődő Colosimo hamarosan gyilkosság áldozata lett, helyét a lehetőségeket felismerő és kihasználó Torrio és alvezére, Al Capone vette át. Hamarosan már ők uralták a piacot, a vetélytársak eltűntek: a bölcsek önként vonultak vissza, a kevésbé előrelátók ezt már nem tehették meg. A konkurens bandafőnököt például saját főhadiszállásán lőtték agyon ismeretlen tettesek; temetésén a legszebb, vérvörös rózsakoszorún "Altól" felirat díszelgett. Torrio 1925-ben, miután túlélt egy merényletet, a kórházból a börtönbe, majd Olaszországba vonult vissza, az ifjú Al Capone pedig Chicago teljhatalmú ura lett. Szabályszerűen megvette a városi közigazgatást, övé volt a szeszkereskedelem, a szerencsejáték és a prostitúció minden bevétele, vagyonát 100 millió akkori dollárra becsülték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap