A mindenható főtitkár: 100 éve született Brezsnyev

Száz éve, 1906. december 19-én született az ukrajnai Dnyeprodzerzsinszkben Leonyid Iljics Brezsnyev, aki 1964 és 1982 között állt a szocialista tömb élén.

A kohóktól a főtitkárságig

Egy acélmunkás fia volt, s megannyi társához hasonlóan az 1917-es forradalmat követően gyakorlati (előbb mezőgazdasági, majd kohászati) oktatásban részesült. Kohómérnökként Kelet-Ukrajnában kapott állást, 1923-tól volt tagja a kommunista párt ifjúsági szervezetének, 1931-ben pedig belépett az SZKP-ba.

Az ifjú pártkatona a fronton

Brezsnyev már ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely már feltétlen híve volt a sztálini uralomnak. Gyorsan emelkedett a pártapparátusban, amiben persze az is közrejátszott, hogy a tisztogatások következtében sok hely "szabadult fel", amelyeket Sztálin hozzá hű emberekkel akart feltölteni. Brezsnyev 1939-ben már dnyepropetrovszki párttitkár volt, s ő felelt a város hadiparának működéséért. 1941-ben, amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, azon középszintű vezetők között volt, akiket rögtön behívtak a hadseregbe. Politikai biztosként tevékenykedett, 1943-ra már Nyikita Hruscsov mellett dolgozott, aki pártfogásába vette. 1946-ban vezérőrnagyként szerelt le a Vörös Hadsereg kötelékeiből.

1950-től tagja volt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, 1952-től pedig a párt Központi Bizottságának is. Csillaga akkor kezdett meredeken emelkedni, amikor Hruscsov került az 1953-ban elhunyt Sztálin helyére. Mentora kinevezte a hadsereg és a haditengerészet politikai vezetőjévé, 1955-től pedig Kazahsztán pártfőtitkárának tisztségét töltötte be. 1956-ban visszarendelték Moszkvába, tagja lett a Politbürónak, ő felügyelte a Szovjetunió űrprogramját, védelmi iparát, nehéziparát és a központi építkezéseket.

Hruscsov melletti kiállásának is köszönhette, hogy 1960-ban Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke lett. Ez a poszt ugyan inkább protokolláris volt, semmint politikai, de újabb lehetőségeket tartogatott a nagy terveket szövögető politikus számára. Brezsnyevnek ettől kezdve egyre több lehetősége adódott arra, hogy külföldre utazzon, ahol egyre nagyobb kedvvel vásárolgatott magának márkás ruhákat és autókat.

1962 után látta elérkezettnek az időt, hogy végleg kilépjen Hruscsov árnyékából, az 1964-es puccsot követően pedig ő került egykori pártfogója helyébe. A nevével fémjelzett közel két évtized ellentmondásos időszaka volt a hidegháború korszakának, bel- és külpolitikai téren egyaránt. Főtitkári ténykedését azzal kezdte, hogy konzervatív légkört teremtett a pártban, mert távolról sem nyilatkozott olyan elítélően Sztálinról, mint elődje. Sőt, 1965-ben a náci Németország legyőzésének huszadik évfordulója alkalmából mondott beszédében először említette a generalisszimusz nevét dicsérően. Hatalomban töltött évei alatt a Jurij Andropov által vezetett KGB is vissza-visszanyúlt a sztálini korszak titkosszolgálati módszereihez.

Külpolitikai téren tovább romlottak a szovjet-kínai kétoldalú kapcsolatok, amin még Csou En-laj kínai vezető Moszkvában tett látogatása sem segített. 1969-ben határincidens robbant ki a két állam között, amely még inkább elmérgesítette a helyzetet.

A prágai tavasztól a pangásig

Az igazi krízist azonban az 1968-as prágai tavasz jelentette számára. A brezsnyevi pártvezetés nehezményezte a Dubcek által irányított Csehszlovákia `revizionista, szovjetellenes` és a `liberalizmus irányába mutató` politikáját, így Brezsnyev elrendelte a Varsói szerződés tagállamainak intervencióját. A szovjet vezető még az SZKP KB egyik 1965-ös ülésén nyíltan kimondta, hogy a Szovjetunió saját érdekövezetének tekinti a `baráti szocialista országokat`, és kész azokat megvédeni a külföldi támadásoktól. A Brezsnyev-doktrínaként is ismertté vált elv kimondta továbbá, hogy ha valamelyik `testvérországban` veszély fenyegetné a szocializmust, az minden szocialista ország közös ügye. Brezsnyev ezen elvek alapján rendelte el a prágai tavasz letörését.

A hetvenes évektől azonban új szelek fújtak a Kremlben. Amikor Washington kijátszotta a Kína-kártyát, Brezsnyev lépéskényszerbe került. Az amerikai-kínai közeledést megelőzendő Moszkva is új fejezetet nyitott a másik szuperhatalommal fenntartott kapcsolataiban. Nixon elnök 1972-ben Moszkvába látogatott, s a két fél aláírta az enyhülés éráját felvezető, a hadászati fegyverzetkorlátozásokról szóló SALT-I szerződést. 1973-ban Párizsban létrejött a vietnami háborút lezáró béke, így az Egyesült Államok és a Szovjetunió is újabb nagy tehertől szabadult meg. Az enyhülés jegyében Brezsnyev ellátogatott az NSZK-ba, majd Egyesült Államokba is. A legjelentősebb lépés persze az 1975-ös Helsinki Záróokmány aláírása volt.

A Szovjetunió azonban - egyre nyilvánvalóbbá váló megreformálhatatlansága miatt - stagnálni, majd romlani kezdett, csakúgy, mint Brezsnyev egészsége. Vezetősége utolsó éveit a pangás időszakaként emlegetik, rohamosan romló szellemi állapota miatt a háttérben álló emberek vették át az irányítást. A Szovjetunió 1979-ben bevonult Afganisztánba, ezzel olyan súlyos gondot vett a nyakába, amelynek megoldása utódaira maradt.

Brezsnyev, aki ma leginkább a viccek és a "pangás" révén él az emberek emlékezetében, 1982. november 10-én halt meg. Halála után az örökéletűnek hitt Szovjetuniónak is alig tíz éve volt már csak hátra.

(MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)