A britek sajnálják a rabszolga-kereskedelmet
2006. november 30. 11:45
Tony Blair a korábbi várakozásokkal szemben csupán "mély szomorúságát" fejezte ki Nagy-Britannia rabszolga-kereskedelemben játszott szerepe miatt, így a teljes bocsánatkérésre továbbra is várni kell.
Korábban
Mély szomorúsággal kell emlékeznünk
Hétfőn az angliai afro-karibi közösség New Nation című lapjában jelent meg Tony Blair angol miniszterelnök nyilatkozata, amelyben `mély szomorúságát` fejezte ki Nagy-Britannia transzatlanti emberkereskedelemben játszott történelmi szerepe miatt. Blair az angliai rabszolga-kereskedelem jövőre esedékes 200. évfordulójára tekintettel próbálta megnyugtatni a kedélyeket, s olvasóink számára korántsem ismeretlen igyekezetről tett tanúbizonyságot. Legutóbb például arról számolhattunk be, hogy utólagosan elnézést kért egy rabszolga-kereskedő leszármazottja, majd pedig arról, hogy újra kívánják írni az angliai rabszolgaság történetét.
"Nehéz elhinni, de ami ma emberiség elleni bűncselekménynek számít, akkoriban teljesen legális volt" - írta Blair. "Szerintem a bicentenárium nem csak arra ad lehetőséget, hogy elmondjuk, milyen szégyenteljes örökségünk a rabszolga-kereskedelem, és egyúttal mindörökre megbélyegezzük..., hanem arra is, hogy mély szomorúságunkat fejezzük ki, hogy mindez egykor megtörténhetett és a mai, jobb időkben végre újra bízzunk egymásban". Blair szerint "a transzatlanti rabszolga-kereskedelem a történelem egyik legembertelenebb vállalkozása volt. Nincs más hátra, minthogy beismerjük, Nagy-Britannia aktív szerepet játszott ebben a történetben... A brit birodalom felemelkedése és globális vezető szerepre jutása csakis a gyarmati rabszolgamunka rendszerének alapján vált lehetségessé, és ahogy eltörlésére emlékezünk, emlékeznünk kell a benne játszott szerepünkre is."
Bár Nagy-Britannia a számára oly nagy gazdasági fellendülést hozó rabszolgaság eltörlésében valóban élen járt, a felelősség beismerése és a bocsánatkérés korántsem megy könnyen. 1999-ben Liverpool városi tanácsa formálisan bocsánatot kért a város rabszolga-kereskedelemben játszott szerepéért, ahogy 2006 februárjában az anglikán egyház is megtette hasonló nyilatkozatát. Sokan azonban történelmi szemléletformálással, illetve jogi állásfoglalással kívánják kikényszeríteni a társadalmi változást.
A korábban nagy rabszolga-kereskedő országok közül egyedül Franciaország tett lépéseket az ügyben, ott ugyanis 2001-ben keresztülvitték a Taubira törvényt, amely emberiség ellenes bűncselekményként bélyegezte meg a rabszolga-kereskedelmet. Szintén ebben az évben az EU közös nyilatkozatot adott volna ki, ám azt Anglia, Spanyolország, Holllandia és Portugália tiltakozása miatt végül elhalasztották.
Blair mostani bocsánatkérését a legtöbben lelkesen fogadták, ám a kritikus hangok szerint hiába a példaértékű személyes lépés, a társadalmi szintű bocsánatkérés még messze van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap