Dzsingisz kánnal díjazzák a mongol sportolókat

2006. november 28.-Múlt-kor

A Mongol Olimpiai Bizottság nemzetközi sportdíjat hozott létre, amelyet Dzsingisz kánról nevezett el. Mindez szervesen illeszkedik a jubileumi Dzsingisz-év programsorozatába.

A névadás nem meglepő, mégis kissé furcsának tűnhet, hiszen a nemzetközi történelemtudomány briliáns, de kegyetlen hódítóként tartja számon a 13. századi mongol birodalom alapítóját, amelynek seregei Magyarországot is felperzselték. Az ázsiai országban ugyanakkor a mai napig nemzeti hősként tisztelik, a civilizáció és rend atyjának tartják.

Dzsingisz kán leitatja a mongolokat

"A mongol emberek büszkék rá és szeretnék az egész világot emlékeztetni zsenialitására"
- mondta P. Tungalag, az olimpiai bizottság nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője. Tungalag elmondta, hogy a győztesről egy sportolókból és újságírókból összeállított bizottság szavaz majd.

A díjat először idén december 21-én adják át és kétévenként kerül kiosztásra. Az elismerés mellé anyagi juttatás nem jár. "A díj presztízse lényegesen többet ér bármilyen pénzjutalomnál" - érvelt Tungalag.

(Múlt-kor/MTI)