50 éve robbant ki a szuezi válság
2006. október 30. 11:00
Ötven éve, 1956. október 29-én robbant ki a hidegháború egyik legkomolyabb krízise, a szuezi válság néven ismert nemzetközi konfliktus, a második arab-izraeli háború.
Korábban
Muskétások az arab nacionalizmus ellen
A XIX. században megépített Szuezi-csatorna óriási stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen lehetővé tette, hogy a fontos távol-keleti kikötőket az afrikai kontinens és a Jóreménység-foka megkerülése nélkül érjék el. Még fontosabb volt már ebben az időben is a fekete arany, vagyis a Közel-Kelet olajkincse, aminek szállítása szintén a csatornán keresztül történt. A csatorna működését felügyelő részvénytársaság jelentős része francia kisrészvényesek és a brit állam kezében volt, de Egyiptom is rendelkezett tulajdoni hányaddal.Egyiptom az első arab-izraeli háború kudarcaiból okulva jelentős hadifejlesztésbe is kezdett, s olyan grandiózus terveket vetett fel, mint az asszuáni gát felépítése. Hogy nagyszabású terveinek megvalósításához anyagi forrásokat szerezzen, Nasszer az Egyesült Államokhoz és a Világbankhoz fordult. Az Egyesült Államok az egyiptomi gyapottól tartó déli államok lobbija és az izraeli érdekérvényesítés következtében elutasította az ekkor már a Szovjetunióhoz is közeledő Egyiptom kérését, miként a Világbank is nemet mondott.
Nasszer bejelenti az államosítást |
A két egykori nagyhatalomhoz a stratégiai helyzetén területszerzéssel és egy újabb háborúval javítani akaró Izrael is csatlakozott, az így formálódó "földközi-tengeri antant" október 23-án a franciaországi Sevres-ben tartott titkos találkozót. A megbeszélésen november 7-ét jelölték ki a támadás időpontjául, a harcok azonban az izraeli légierő támadásával már október 29-én megkezdődtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap