Aki megalapította Izraelt: 120 éve született David Ben Gurion

Százhúsz éve, 1886. október 16-án született az orosz uralom alatti Lengyelország Plonsk nevű kisvárosban, Varsó mellett David Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke.

A cionizmus élharcosa

Igazi neve David Grün volt, lelkes cionista apja révén lett maga is híve a palesztinai zsidó állam megteremtésének. Tanulmányozta a filozófiát, a görög kultúrát, a buddhizmust, bibliamagyarázatokat is írt. Csatlakozott az Ezra cionista mozgalomhoz, majd a Poale Cion (Sion munkásai) szövetség egyik alapítója volt. 1906-ban a pogromok elől a török uralom alatti Palesztinába ment, ahol több zsidó telepen végzett mezőgazdasági munkát. Ekkor vette fel a héber Ben Gurion nevet, részt vett a szocialista mozgalomba Hasomér Hacájir (Ifjú Őrök) megszervezésében. Bár maláriát kapott s éhezett is, nem vesztette szem elől a Poale Cion 1907-es kongresszusán meghirdetett célt, a zsidó nép politikai függetlenségét.

1912-től jogot tanult Isztambulban, s fellépett az Oszmán Birodalmon belüli zsidó autonómiáért, ezért 1915-ben kiutasították. Ben Gurion New Yorkba utazott, itt megnősült és részt vett a helyi cionista-szocialista mozgalmakban. A külpolitikai helyzet számukra ígéretesen alakult, a zsidó telepesek egyre inkább építhettek a britek politikai, s a gazdag amerikai zsidók anyagi támogatására.

Miután a brit kormány 1917-ben kiadta a zsidóknak nemzeti otthont ígérő Balfour-nyilatkozatot, Ben Gurion a Zsidó Légió tagjaként visszatért Palesztinába. A terület népszövetségi mandátumot kapott, ő pedig 1921-ben Ben Cvivel létrehozta a szakszervezeti szövetséget, a Hisztadrutot. Ezt szánták a majdani zsidó állam magjának, így társadalmi, gazdasági, biztonsági tevékenységet is végzett, egyik célja a 20-as, 30-as években a palesztinai letelepedés és földvásárlás segítése volt. Ben Gurion 1930-ban alakította meg az Izraeli Munkáspártot, amelynek 1965-ig elnöke volt. 1935-ben a Cionista Világszervezet, és annak végrehajtó szerve, a Palesztinai Zsidó Ügynökség vezetője lett.

A zsidók palesztinai erősödése egyre jobban nyugtalanította az arabokat, s heves összecsapások törtek ki. 1939-től a britek inkább az arabokat támogatták s korlátozták a zsidók bevándorlását, válaszul Ben Gurion Anglia elleni küzdelemre szólított fel: elkezdődött a harcos cionizmus. Az 1942-es New York-i cionista konferencián az Egyesült Államok támogatását kérték s elhatározták: a háború után létrehozzák a zsidó államot. A második világháború idején Ben Gurion a zsidó fiatalokat a brit hadseregbe toborozta a fasizmus elleni harcra, de szervezte illegális bevándorlásukat is. Utóbbi a holokausztot követően még jobban felerősödött, a brit hatóságok az elfogott bevándorlókat Ciprusra vagy európai kikötőkbe toloncolta vissza.

A fiatal állam élén

1947. november 29-én az ENSZ-közgyűlés 181. számú határozatában Palesztina felosztása mellett döntött egy zsidó és egy arab államra. Izrael megalakulását 1948. május 14-én Ben Gurion jelentette be, ő lett az első kormányfő és védelmi miniszter. A britek ellen harcoló földalatti szervezetekből egységes hadsereget szervezve döntő szerepe volt abban, hogy Izrael legyőzte az ENSZ-határozatot el nem ismerő öt arab ország támadó hadseregét. A zsidó állam az 1949 januárjában lezárult harcok nyomán megnövelte területét és megszerezte Jeruzsálem nyugati felét. Ben Gurion 1953-ig maradt a kabinet élén, és aktív szerepet vitt a fiatal állam intézményeinek létrehozásában.

Védelmi miniszterként tért vissza, majd az 1955-ös választások után újra kormányfő lett. A szuezi válság idején titokban megegyezett a francia és brit vezetőkkel, s csatlakozva Egyiptom elleni hadjáratukhoz. Izrael megszállta a Sínai-félszigetet, de a Szuezi csatornát az angol-francia erők az amerikaiak közbelépése miatt nem tudták elfoglalni. A szabad hajózás biztosítása után Izrael visszavonta csapatait, s de facto békét kötött Egyiptommal. Ben Gurion ezután többször kezdeményezett titkos béketárgyalásokat az arabokkal, eredménytelenül.

Kibucba vonulva

1963-ban váratlanul lemondott kormányfői posztjáról, valószínűleg a Munkapárton belüli viták miatt, utóda Lévi Eskól lett. 1965-ben kilépett a pártból is, s Rafi névvel kis ellenzéki pártot hozott létre. Az 1967-es hatnapos háború idején kiállt az egységes Jeruzsálem mellett, majd 1970-ben Szde Boker kibucba vonult vissza, ahol emlékiratait írta, kiadta esszéit és beszédeit. 1973. december 1-jén a Tel-Avivhoz tartozó Jaffában hunyt el, a nemzet atyjaként gyászolták.

Ben Gurion idején Izrael befogadta az igen különböző háttérrel bíró, tömegesen érkező bevándorlókat, egységes közoktatást szerveztek, betelepítették a lakatlan területeket. Független és pragmatikus külpolitikát, határozott védelmi politikát folytatott, erőskezű politikája igazából egyik nagyhatalom tetszését sem nyerte el. Ben Gurion meglehetősen autokrata vezető volt (ezt sokan szemére is vetették), ám a történelmi, bibliai hagyományokra épülő modern zsidó állam létrejöttében, gazdasági és katonai erejének megszilárdításában döntő érdemei voltak. Nevét Tel-Aviv repülőtere is őrzi.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)