Meghal Turán Pál matematikus
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten született 1910. augusztus 18-án. 1933-ban szerzett matematika-fizika tanári diplomát a budapesti Tudományegyetemen. Zsidó származása miatt tudományos eredményei ellenére sem kapott tanári állást. Három évig diákokat korrepetált, majd a fővárosi rabbiképző gimnázium alkalmazta tanárként. A háború alatt munkaszolgálatra hívták be, de ő abban az időkben sem hagyott fel kutatómunkájával. 1945-ben magántanárrá habilitálták, 1949-ben az ELTE algebrai és számelméleti tanszékének a vezető professzora lett. 1956-tól az MTA Matematikai Kutató Intézetének komplex függvénytani osztályát is irányította. 1953-ban az Akadémia rendes tagjai sorába választotta. 1949-ben és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Kivételesen sokoldalú és termékeny tudós volt. Felfedezései egyaránt alapvetőek, új utakat kijelölők a számelmélet, a komplex függvénytan, a numerikus analízis, a kombinatorika, a klasszikus és absztrakt algebra, az approximációselmélet területén. Fő műve, amelyben híres hatványösszeg módszerét fejtette ki, `Az analízis új módszeréről és annak alkalmazásairól` külföldön is megjelent. Emellett több mint 200 tudományos közleményét is közölte a nemzetközi szakirodalom.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.