Merénylet Biatorbágynál: 75 éve robbantott Matuska Szilveszter
2006. szeptember 13. 13:15
Nyoma veszett a háborúban
Bécsi pere 1932 júniusában kezdődött, a tárgyaláson elmebeteget játszott, és egy új világvallásról zagyvált, az orvosok azonban épelméjűnek minősítették, és így hat évre ítélték. 1934 novemberében Budapesten is bíróság elé állt, ezúttal huszonkétszeres gyilkossággal vádolták. Itt előadott jelenetei nyomán ismét az elmeszakértők elé került, s bár a politikai felhangok miatt kevésbé vizsgálták, szintén beszámíthatónak találták. November 20-án halálra ítélték, de a bitófa nem fenyegette: az osztrák hatóságok csak úgy adták ki, hogy - mivel Ausztriában nem ismerték a halálbüntetést - az ott adhatónál súlyosabb büntetést nem kaphat.
Matuska Szilveszter a bíróság előtt |
A biatorbágyi merénylet után bevezetett statárium Matuska letartóztatása után is fennmaradt. Az 1932. júliusában letartóztatott illegális kommunista vezetőket, Sallai Imrét és Fürst Sándort éppen erre hivatkozva állították statáriális bíróság elé, ítélték halálra és végezték ki - a nemzetközi tiltakozás ellenére - 1932. július 28-án.
A hídon október 3-án már újra jártak a vonatok. 1977-ben, a hegyeshalmi vonal villamosításakor a MÁV a viaduktot kivonta a forgalomból, és átadta a nagyközségnek, amely 1996-ra helyreállítatta az ipari műemléknek számító hídpárt, a déli hidat a gyalogosok használhatják. A merényletről több könyv is megjelent, 1959-ben Várkonyi Zoltán, 1983-ban pedig Simó Sándor rendezésében forgattak róla filmet.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap