A legnagyobb török uralkodó: 440 éve halt meg Nagy Szulejmán
2006. szeptember 5. 15:00
Négyszáznegyven éve, 1566. szeptember 6-án halt meg I. Szulejmán török szultán, az oszmán Török Birodalom legnagyobb uralkodója.
Korábban
Világhódító akcióban
1494. november 6-án született Trabzonban I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait különböző tartományok kormányzásával szerezte. A török birodalom eddigre kiheverte a Timur Lenktől elszenvedett, száz évvel korábbi vereséget és szédületes tempóban terjeszkedett Kelet felé: Szelim eltiporta a mamelukokat, elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, majd döntő vereséget mért a perzsákra.Az első Szulejmán nevű szultánt a török történetírók nem veszik számításba: a Timur által legyőzött I. Bajezid Szulejmán nevű fiát ugyan uralkodónak kiáltották ki, de Músza nevű bátyja legyőzte és kivégeztette, később vele ugyanezt tette testvére, Mehmed szultán. A szultáni családban az ilyen véres belharcok elkerülése érdekében ezután az új szultán uralkodásának kezdetén gyakran kivégeztette összes testvérét, azaz potenciális riválisát. A legkirívóbb eset 1595-ben történt, amikor III. Mehmed egyszerre 16 testvérének küldte meg a selyemzsinórt. |
Szulejmán az ősi rivális Perzsia ellen vezetett 1534-35-ös hadjárat során bevette Bagdadot - az iszlám világ egykor legragyogóbb városa ezután Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa Szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította a megszerzett hódításokat, így Arméniát és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz. Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit - Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót is - annektálta. A szolgálatába fogadott Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa (kalózvezér) megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi tenger keleti részét néhány évtizedre (az 1571-es lepantói csatáig) a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négyhónapos ostrom végül kudarccal zárult.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2015/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/645.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)