Megszületett André Kostolany, a spekulánsok guruja
2004. szeptember 13. 12:06
Kosztolányi-Kann Endre egy budapesti gyáros fiaként látta meg a napvilágot. (Egyes források szerint 1908-ban született.) A gimnáziumi érettségi után kereskedelmi akadémiát és zeneakadémiát végzett, majd a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán szerzett oklevelet. Baráti tanácsra Párizsba utazott, ahol egy sikeres tőzsdei alkusz megkedveltette vele a tőzsde világát. Először egy párizsi váltóüzletben dolgozott, majd bank-vezérigazgató és főrészvényes lett New Yorkban. A nemzetközi üzleti életben hamar megismerték a nevét. Számos gazdasági válságot élt meg és túl: többször is mindenét elvesztette, de mindannyiszor talpra állt. A nyugati világban méltán nevezték el `a spekulánsok gurujának`. Az Egyesült Államokban felvette az amerikai állampolgárságot, majd 1950-től újból Európában élt, főként Münchenben, Párizsban és a Cote d,Azur-ön. Számos könyvét több nyelvre is lefordították, A tőzsdejáték történetét feltáró könyve még japánul is megjelent. Több neves gazdasági szaklap szerkesztője, illetve munkatársa volt, így a német Capitalnak, a francia Vie francaise-nek, a svájci Finanz und Wirtschaftnak. Számos kitüntetése mellett a francia Becsületrend lovagi fokozatát is megkapta. Párizsban hunyt el 1999. szeptember 14-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap