Libanon kikiáltja függetlenségét
2004. szeptember 13. 12:06
1943. november 22-én kikiáltották - az addig francia gyarmat - Libanon függetlenségét. A Földközi-tenger keleti partján elterülő ország nevét a Libanon-hegységről kapta. A héber eredetű szó fehéret jelent, mivel a hegység csúcsait télen hó borítja, illetve sziklái jellegzetesen fehérek. Földrajzi helyzete miatt Libanon mindig is a hódítások célpontja volt. A föníciaiak (Kr.e. 2000-600) után az egyiptomiak foglalták el, ezt követően asszír, perzsa, görög, római és bizánci, végül 626-tól arab fennhatóság alatt állt. Területén viszonylag korán gyökeret vert a kereszténység. Az 1516-ben kezdődött török fennhatóság ellen számos felkelés robbant ki. Az első világháború után Libanon francia mandátumterület lett 1939-ig. 1941. november 22-én kikiáltották a független Libanoni Köztársaságot, amelynek szuverenitását Franciaország 1943-ban ismerte el. Ebben az évben a pártok megállapodtak, hogy az ország mindenkori elnöke maronita keresztény, miniszterelnöke szunnita, a parlament elnöke síita muzulmán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap