Az első modern katasztrófa: Lisszabon elpusztulása

Földrengés, tűzvész, cunami: 60 ezer áldozat

Az első rengés délelőtt 9.30-kor rázta meg a mindenszentek napjára készülő Lisszabon lakóit. 10 percen belül három nagyobb lökéshullám rengette meg a portugál fővárost. A sokkal erősebb második rengés a város felét romba döntötte: több mint húsz templom és több tucat épület omlott össze, rögtön maga alá temetve a mindenszentek napjára összegyűlt tömegeket.

Egy földrengés képekben: nézze meg a lisszaboni katasztrófáról készült festményeket és metszeteket!

A váratlan riadalom pánikszerű életmentésre kényszeríthette a lakókat. Az összeomló házakban gazdátlanul hagyott, világításra használt gyertyák és a főzésre használt tüzek hamar lángba borították környezetüket. A harmadik rengés után a pusztító tűz vette át a hatalmat. Az utcákat és köztereket ellepő menekülők miatt nem nyílt lehetőség az oltás megszervezésére. A tűz gyorsan terjedt és rövid időn belül Lisszabon nagy része lángokban állt. A tűzvész egy héten keresztül tombolt a városban.

A lakosság megpróbált menedéket keresni a tengerparton és a Tejo folyó torkolatban horgonyzó hajókon. De még csak ezután, órákkal később következett a legrosszabb: óriás hullámok csaptak ki a Tejo folyóból és elöntötték a város alsó részét. A cunami végigpusztította a partvidéket és a folyótorkolatot, az épületeket összelapította, a lakónegyedeket elöntötte, a hajókat felborította és elsüllyesztette. A vízoszlop magassága Lisszabonnál 6 méterre tehető, de egyes partszakaszon - a becslések szerint - ezt többszörösen meghaladhatta. Hatását a környező országokban is érzékelték. A hullámhegy csökkenő intenzitással elérte Franciaország, Nagy-Britannia, Írország, Belgium és Hollandia partjait, míg Gibraltárnál a Földközi-tenger 2 métert emelkedett. A cunami délutánra átkelt az Atlanti-óceánon, és egyméteres tengerszint-emelkedést okozott az Antillák szigetvilágában.

Földrengés és cunami a korabeli metszeteken

A rengések pusztításából és kiterjedéséből a tudósok arra következtetnek, hogy erőssége elérhette a Richter-skála szerinti 8,6-os értéket. A rengésben gyakorlatilag folyékonnyá vált a város alatti öntéstalaj: sok épület még azelőtt elsüllyedt, hogy a rengésben összedőlhetett volna. A földrengés feltételezett epicentruma St.Vincent-től 200 kilométerre nyugat-délnyugatra, az Atlanti-óceánban lehetett. A legnagyobb pusztítást délnyugat Portugália legnépesebb településén, a fővárosban okozta, de jelentős károk keletkeztek Marokkóban, Algériában és délnyugat Spanyolországban. Csak Lisszabonban 15 ezer ember vesztette életét, de a földmozgásokat még Franciaországban, Svájcban, Itália északi részén és a távoli Finnországban is érzékelték.

Leírhatatlan sorscsapás

A rengés epicentruma

A hármas természeti csapást követően a pusztítás leírhatatlan volt. A kataklizma 60 ezer halálos áldozatot követelt és letarolta a virágzó portugál fővárost. Szemtanúk leírása szerint "A lehetetlenre vállalkozik, aki megkísérli leírni azt a mérhetetlen fájdalmat és az emberekre gyakorolt sokkhatást, amit ez a szörnyű sorscsapás jelentett. Megszámlálhatatlan tömegben jajgattak a törött végtagú emberek, akik saját szeretteik szeme láttára a lángok között szenvedtek nyomorult kínhalált."

A szemtanúk írásai megjelentek az újságokban is. A kortársak kezdetben úgy gondolták, hogy a nagy földrengés isten büntetése volt a bűnös város számára. Filozófusok és vallási vezetők vitatkoztak, hogy a földrengés során vajon a természet pusztító ereje vagy isten akarata mutatkozott meg? Az isteni büntetést szónoklók újabb csapásokról beszéltek. Voltaire egy versében például elismerte a gonosz jelenlétét, s az embert gyengének és boldogtalan sorsra ítéltnek nevezte.

Végül a tudományos szemléletmód kerekedett felül, és a figyelem az újjáépítésre összpontosult. Az újjáépítés áldozatos munkájának eredményeképpen jött létre a napjainkban is ismert modern Lisszabon városszerkezete.

1. Földrengés, tűzvész, cunami: 60 ezer áldozat
2. Az újjáépítés víziójával egy parókás arisztokrata jelentkezett
3. Földrengések a középkori Magyarországon
4. Erőszakos rendülések Komáromban 1763-65