Nemzeti Emlékezet Program - tanulmányi kirándulás Erdélyben
2005. szeptember 13. 11:30
Bocskai István erdélyi fejedelemmé való beiktatása 400. évfordulójának emlékére tanulmányi kirándulást szervezett szombattól az oktatási tárca; a túrán 15 középiskolás diák és tanáraik vesznek részt.
Korábban
Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket.
Az évfordulós események sorában Magyar Bálint oktatási miniszter két évvel ezelőtt, pályázaton kiválasztott tanulók társaságában látogatott el Voronyezsbe, hogy első hivatalos delegációként keressék fel az egykori 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának helyszínét. Szintén 2003-ban az Oktatási Minisztérium lovas túrát szervezett a II. Rákóczi Ferenc által 1703. május 6-án kiadott ún. brezáni kiáltvány megjelenésének emlékére.
Tavaly a holokauszt 60. évfordulóján a Krakkó melletti Auschwitz és Birkenau megtekintése, valamint az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum felújított magyar kiállítótermének felavatása volt az emléktúra célja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.