Útjára indult a Családi Emlékezet Program
2005. június 30. 12:24
A most elindult családfakutató program segítségével mindenki felfedezheti, és felteheti az internetre saját családfáját.
Korábban
A programot a sajtótájékoztatón Magyar Bálint oktatási miniszter mutatta be, majd Szabó Magda mesélt saját oktatási tapasztalatairól és a történelem fontosságáról. Ezután Reisz T. Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese fejtette ki a családfakutató szoftver sajátosságait és technikai hátterét, illetve Miklós László, a Történelemtanárok Egylete elnöke annak pedagógiai és oktatási hasznáról mesélt.
Ha belépünk, erről a felületről indulhatunk |
Az OM célja a programmal a magyarországi mikrotörténeti ismeretek bővítése, hiszen - ahogy az az általuk kiadott ismertetőben is áll - egész nemzedékek nőttek fel a hagyományok, a családi emlékezet teljes körének ismerete nélkül. Ez az ismeret pedig létfontosságú, hiszen ez az a pont, ahol az adott személy és családja történelme összekapcsolódik az adott térség és ország históriájával, vagyis aki a családtörténeti kutatásokkal fut neki a múltnak, az talán jobban megértheti azokat az eseményeket is, melyek számára egészen addig csak a történelemkönyvekből voltak számára ismertek.
Egy adott személy adatlapja |
A program (amelyet készítői következetesen szoftvernek neveznek, noha leginkább talán adatbázisként működik) egy családtörténet feldolgozására alkalmas internetes felület, melynek üzemeltetését és háttérszervereit az Országos Levéltár biztosítja. Mindenki számára elérhető, és egy szabad regisztráció után szabadon használható (a jelenlegi indulásnál 5000 hely áll a felhasználók rendelkezésére; a 18 éven aluliak tevékenysége csak egy elfogadott és postán visszaküldött nyilatkozat elfogadása után engedélyezett). A belépés után a Panteonban rögtön láthatjuk a nevezetes történelmi családokat, melyek segíthetnek sajátunk felvázolásában. Ha elakadnánk, akkor a Súgóban és a Fórumokban segítséget is kaphatunk.
A programnak - azaz a weboldalnak viszont nem a családfa-készítés és -generálás az erőssége (ami azért egy kicsit furcsa), hanem inkább az az egyedi mapparendszer, melybe mindenki saját képeit, dokumentumait töltheti fel, és melyre 50 MB-ot kínálnak a szervezők. Mindez viszonylag felhasználóbarát, és többszörös ajánlások után - illetve áttervezés után - végül az adatvédelmi biztos is hozzájárult az elindításához.
A családfa munkafelülete |
Persze azért vannak a programnak gyerekbetegségei, és ez inkább talán ahhoz kapcsolódik, hogy valami igazán újat szerettek volna nyújtani azokhoz a családfakészítő-programokhoz képest, melyek akár ingyen is hozzáférhetők az interneten: azok ugyanis nem gyűjtik minden alkalommal a családfákat az adott országok levéltáraiban. Persze azoknál a programoknál mindenesetre jelentős különbség, hogy olyan kliensoldali szoftver is található bennük, mely a családfa elkészítése idején nem igényel állandó internetkapcsolatot. Talán ez lehet a program buktatója is egyben, hiszen a magyarországi internet-penetráció eléggé alacsony, keveseknek van lehetőségük otthoni szélessávon dolgozni - bár mindenképp ez a cél.
Így néz ki a kész családfánk |
E mellett negatívum az is, hogy bárki bármennyi adatot felvihet familiájáról, ám azt nem töltheti le a megszerkesztett formában számítógépére - és itt visszakanyarodunk az internetkapcsolathoz. Várhatóan ezek a kezdeti buktatók a program fejlesztett verziójában kiküszöbölésre kerülnek. Addig is mindenki próbálja meg rekonstruálni családfáját: egy rövid próba után hamar kiderülhet, hogy nem is olyan egyszerű. Ha pedig valaki a meglévő családi dokumentumoknál többet szeretne tudni múltjáról, annak a levéltár segít kutatómunkájukban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Biblia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/128.jpg)
Biblia
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)