90 éve született Szvjatoszlav Richter zongorista

Német származású apja képzett zenész, zongorista, orgonista, zeneszerző- és tanár, anyja tehetséges énekes volt. Első zongoraleckéit apjától kapta, bár nagyrészt autodidakta módon tanult, mert nem tűrte a rendszeres zenei képzést. A család hamarosan Odesszába költözött, ahol apja a konzervatóriumban tanított. A kis Szvjatoszlav érdeklődése kezdetben megoszlott az irodalom és a zene, illetve a festészet között, még az írással is megpróbálkozott. Nyolcévesen már komponált, négy évvel később megírta első operáját (e műfajért haláláig rajongott). 15 évesen az odesszai operaház korrepetitora, 18 évesen másodkarmestere lett. Első szóló zongorakoncertjét 19 évesen adta Odesszában Chopin műveiből.

 

1937-ben beiratkozott a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriumba, és Heinrich Neuhaus tanítványa lett 1944-ig. Neuhaust ámulatba ejtette rendkívüli zenei memóriája, adottsága, ahogy a különböző zenei stílusokhoz - köztük a kortárshoz is - alkalmazkodni tudott. Tanítványa érdekében többször közben járt, mert Richter nem volt hajlandó politikai oktatásra járni, s emiatt többször kidobták. 1942-ben ő játszotta először közönség előtt Szergej Prokofjev hatodik zongoraszonátáját - ez volt Prokofjev első szonátája, amit nem ő maga mutatott be. A premier hatalmas siker volt szerzőnek és előadónak egyaránt. Richter élete végéig Prokofjev műveinek hű tolmácsolója maradt, ő játszotta először a hetedik és a kilencedik zongoraszonátát is, amiket neki ajánlott a szerző. A második világháború idején játszott a fronton, de német származása miatt hamar hátraküldték a hátországba.

 

1945-ben megnyerte a szovjet előadóművészek össz-szövetségi versenyét, majd 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki - lakása még ekkor sem volt, azt csak 1952-ben Vorosilovhoz írt leve eután utaltak ki neki. Ő dirigált Prokofjev Szimfónia-koncertjének bemutatóján, de soha többé nem vezényelt. "Két dolgot gyűlölök, az analízist és a hatalmat. A karmester nem kerülheti el egyiket sem" - mondotta magyarázatul.

 

Legelső külföldi koncertjét 1950-ben a Prágai Fesztiválon adta, Magyarországon először 1954. március 4-én lépett föl. Az itthon addig ismeretlen zongorista csak félig töltötte meg a Zeneakadémia nagytermét, a szünetben azonban a nézők körbetelefonálták a várost, hogy aki tud, jöjjön, mert "pianista zseni" koncertezik. Ezután kezdték nevét a legnagyobbak között emlegetni. Különleges kapcsolata Magyarországgal ezután is megmaradt: a magyar zene közel állt szívéhez, ősei között anyai ágon magyar is akad, Liszt Ferenc műveit előszeretettel vette repertoár darabjai közé. A század egyik legkiemelkedőbb előadóművésze - hazáját leszámítva - Magyarországon vendégszerepelt a leghosszabb időn keresztül, több mint ötven hangversenyt adott.

Első `vasfüggönyön` kívüli koncertjét 1960-ban Finnországban adta, nem sokkal később az Egyesült Államokban kápráztatta el a közönséget. Állandó vendége lett az angliai aldeburgh-i és az olaszországi spoletói fesztiválnak, a salzburgi ünnepi játékoknak, a luzerni és bécsi ünnepi heteknek; rendszeresen fellépett a francia Fétes Musicales-on. Volt olyan év, hogy több mint száz koncertet adott. Repertoárja hatalmas volt, nyolcvan szólóest anyagát tudta, s hatalmas mennyiségű kamarazenét. Műsorán szinte a teljes zongorairodalom szerepelt, elsősorban a romantikus mesterek (Schubert, Schumann), illetve Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics, de szerette a barokk szerzők, főleg Bach műveit is. Olyan darabokat viszont soha nem játszott, amelyekről úgy vélte, hogy mások már tökéletesen előadták, pl. Beethoven 5. zongoraversenyét.

 

Richter félt a repüléstől, legszívesebben gépkocsival és vonattal utazott. Legjobban a teherautót szerette, amiben benne volt a zongorája is, és amivel bárhol meg tudott állni, kisebb helyen is egy rögtönzött koncertre. Egyszer fél évig Szibériát járta, száznál több faluban és városban koncertezett, hogy elvigye az egyszerű embereknek a zenét.

 

Richtert önmagáért, humanizmusáért, elmélyült zongorázásáért becsülte az egész világ. A zenei tökéletesség fanatikusa volt. "Eleven zongoralexikonnak" nevezték, akinek "gyilkos kezei vannak, de morálja bevehetetlen erődítmény", és kizárólag lelkiismeretére hallgat zongorázás közben. Távol tartotta magát a politikától, s bár nyugati turnéit csak későn kezdhette el, emigrálni soha nem akart; úgy vélte, hogy játszani mindenhol lehet. Tökéletes technikai tudása mellett hatalmas sikert aratott improvizációs képessége. Nem kedvelte a publicitást, fényképezni élete végén már csak a szünetekben engedte magát, szinte sötétségben játszott, a koncerteken csak gyertya világíthatott, interjút igen ritkán adott. Idősebb korában visszautasította a nagy hangversenytermeket, és szívesebben lépett fel kisebb városokban.

 

A XX. század egyik legnagyobb zongoravirtuóza 82 éves korában, 1997. augusztus 1-jén halt meg Moszkva környéki házában szívinfarktus következtében.

 

(Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)