Új monográfia jelent meg Radnótiról
2005. március 10. 10:29
Az embert, a költőt és a kort, a holokauszthoz vezető történelmi eseményeket egyaránt megismerteti az olvasóval az Orpheus nyomában című Radnóti-monográfia.
Zsuzsanna Ozsváth amerikai irodalomtudós munkája `a nagy költő munkásságának első irodalomtudományi és társadalompolitikai feldolgozása, amelyben a költő zsidóságát és a holokausztban elszenvedett mártíriumát állítja középpontba` - olvasható a kötetben. Az Egyesült Államok egyik egyetemén (University of Texas at Dallas, Holokausztkutatási Tanszék) oktató szerző, aki betegsége miatt nem tudott részt venni a bemutatón, kiterjedten tárgyalja az 1920-tól elindult antiszemita mozgalmakat, különös tekintettel a szellemi és irodalmi életben megjelent kirekesztő próbálkozásokra. Behatóan elemzi `a holokauszt előérzetében fogant` költeményeket, felvillantva a szerbiai, bori táborból Abdáig vezető gyalogmenet körülményeit is.
A kötet kitűnően fogja egybe az embert, a költőt és korát - hangsúlyozta Ormos Mária akadémikus a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott könyvbemutatón. Mint hozzátette, a könyv címe a görög mitológia zenészére, lantosára utal, aki önként leszállt a pokolba, hogy hitvesét kimentse, és vissza is tért onnan, ezzel szemben Radnóti erőszakkal került oda és nem tért vissza soha. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a magyar kultúrába, a magyar lírába igenis visszatért a költő. "Bár izraelitának keresztelték, a zsidó vallás alig valamit, vagy inkább semmit sem jelentett számára, és éppen ezért soha, egy pillanatig sem fogadta el, nem is fogadhatta el, hogy e címen bélyeget süssenek a homlokára" - mondta.
Ormos Mária kiemelte: a szerző nagy empátiával és hitelesen mutatja be a folyamatot, amelynek következményeképpen Radnótit, aki semmi más nem akart lenni, mint nagy magyar költő, "érvénytelen zsidósága miatt meggyilkolják és jeltelen tömegsírba kaparják". A könyv erényeként említette, hogy a monográfia a gyötrelmes kálvárián végigvezetve minden stációban felmutatja a költői gyarapodást, amit az egyre szűkülő présben is magában hordozott Radnóti Miklós.
Szólt ugyanakkor arról is, hogy a kiadványban fellelhetők kisebb-nagyobb tévedések vagy `homályok`. Mint mondta, azt lehet tanácsolni a szerzőnek, `porolja le kissé` azokat az alapokat, forrásokat, amelyekkel dolgozott. Rónay László irodalomtörténész azért is fontosnak nevezte a kiadvány megjelenését, mert véleménye szerint Radnóti Miklós halálának 60. évfordulójáról tavaly a magyar irodalomtudomány és a magyar közélet `elég méltatlanul emlékezett meg`.
Rámutatott arra a jelenségre: létezik egy irodalmi kánon, amelyből mintha Radnótit megpróbálnák kitaszítani. Bucsi Szabó Zsolt, a tavaly megjelent kötetet gondozó Akadémiai Kiadó igazgatója a következő szavakkal méltatta a kötetet: egy olvasmányos érték egy költőről, egy költészetről és egy életről, egy olyan életről, amit átitatott a költészet, és egy olyan költészetről, amelyet átitatott az élet.
Mai életünk megkeserítőjének nevezte, hogy az értékek elveszni látszanak, fogyatkozik a kultúra iránti igény. A kiadót illetően nehézzé teszi a jövőt, hogy mind a "vásárló kegye", mind pedig a támogatási rendszer kiszámíthatatlan - mondta. A monográfia angol nyelvű eredeti változata 2000-ben látott napvilágot az Egyesült Államokban - mondta Hernádi Miklós, a kötet magyar fordítója az MTI-nek.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.