2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A heti remény: 50 éves az ötöslottó

2007. január 17. 08:45

Gyarapodó nyeremények

A második világháború után a totó jött divatba, a lottó csak több mint hat évtized után, 1957. március 7-én indult újra. A kormány gazdasági okokból és a társadalmi igények kielégítése érdekében adta áldását január 17-én a tervezetre, egyben azt is eldöntötték, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező genovai rendszert vezetik be. A szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott 5 szám alapján a fogadók 2, 3, 4, illetve 5 találatért kapnak nyereményt, a befolyt összeg 40 százaléka a költségvetésé, 60 százaléka pedig a nyereményalapba kerül. A nyeremény összege az egyes nyerőosztályokon belül a nyertes szelvények számától függ. Egy sima lottószelvény ára a kezdetekkor 3 forint 30 fillér volt, ma pedig már 175 forintot kell fizetni egy szelvényért.



Az első öttalálatos 855 ezer forintot fizetett, az 1 milliós "álomhatárt" 1959-ben lépte át az öttalálatos, a 2 milliósra 1964-ig kellett várni. 5 millió forintos nyereményt először 1986-ban fizettek ki, 10 milliót 1989-ben ért az ötös, a 100 milliós álomhatár éve 1992, az 500 milliósé 1994 volt, az 1 milliárd forintos nyeremény 1999-ben talált gazdára; az eddigi rekord 2003-ban 5 milliárd forint volt.

Az öttalálatosok száma évente általában öt és kilenc között mozog, annak a matematikai esélye, hogy mind az öt számot eltaláljuk, a számítások szerint csaknem 1:44 millióhoz. Ugyanakkor tavaly a november 25-i sorsoláson valaki két szelvénnyel is öt találatot ért el: az ötheti szelvénnyel játszó nyertes nem volt biztos abban, érvényes-e szelvénye, így egy heti játékra is befizetett, s mindkettővel megütötte a főnyereményt.

Az ötös lottó máig a legnépszerűbb számsorsjáték Magyarországon, bár az 1980-as évek végétől újabb lottójátékok terjedtek el: a hatos lottóban 45 számból hatot (illetve öt plusz egyet), a skandináv lottóban 35 számból hetet kell eltalálni. 1996 tavaszán indult a KENO, 2001 szeptemberében pedig a Luxor nevű számsorsjáték.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár