Szváziföld elnyeri függetlenségét
2004. szeptember 13. 12:06
Az Afrika dél-nyugati részén fekvő területen az amangvanok nevű bantu népek éltek, akik rokonságban álltak a zulukkal is. A XVI. században Natal és Mozambik közötti területen telepedtek le. A szvázik a XIX. század közepén alapítottak államot, mely Dél-Afrika (Transval) fennhatósága alá került. Az 1899-1902 közötti búr háború után britek igazgatták, majd 1907-től brit protektorátus volt. A gyarmati hatalom 1950-ben vezette be az első reformokat, majd 1963-ban alkotmányt hirdetett ki. 1967-ben az ország belső önkormányzatot kapott. II. Sobhuza király 1968. szeptember 6-án kikiáltotta az ország függetlenségét, amely független alkotmányos monarchia lett. 1973. április 12-én királyi rendelet felfüggesztette az 1968-as alkotmányt, megtiltotta a politikai pártok működését, majd az 1978. október 13-án elfogadott, felújított alkotmány formálisan is betiltotta a politikai pártok és csoportok tevékenységét. 1991-ben felülbírálták az alkotmány rendelkezését és ennek következtében újraéledtek a politikai szervezetek. Szváziföld Afrika utolsó alkotmányos monarchiája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap