Az elveszett oltár fosztogatói

Több éves nyomozómunka, bandaháborúk és drogbárók közepette a régészeknek sikerült megszerezniük a maja kultúra egyik legértékesebb emlékét

Mintha Spielberg rendezte volna

Cancuén régen....

A történet 1915-ben veszi kezdetét, mikor is a Guatemalában, Cancuén maja település mellett folyó ásatásokon, a régészek legnagyobb örömére és meglepetésére egy szinte érintetlen, gyönyörű faragásokkal borított kőoltárt találtak, ami a valaha talált maja emlékek egyik legszebbikének bizonyult. Amit a régészek akkor nem tudtak: a művészi alkotásnak van egy ikertestvére: a 796-ban készített darabra csak 2001-ben bukkant Arthur Demarest, a Vanderbilt Egyetem munkatársa.

A társánál jobb állapotban megőrződött oltárt az esőzések mosták ki a talajból. A lehetőséget kihasználva, egy műkincsrabló-banda szerezte meg a kincset, és újra elásták az őserdőben.

Mint azt Demarest, a Cancuén városnál folyó ásatások vezető régésze a Los Angeles Times-nak elmondta, ezután a banda felajánlotta az oltárt egy helyi drogbárónak, de az mindössze négyezer dollárt ajánlott fel a műkincsért. A banda ezt az ajánlatot visszautasította, de a drogbáró nem fogadta el a visszautasítást.

Szabályos bandaháború alakult ki az őserdőben. Mint a legjobb kalandregényekben, a rablók és a drogbáró emberei csatároztak az oltár rejtek helye körül, de a rablóbandán belül is összekaptak és irtották egymást. Egy közeli falu lakói megelégelték a lassan népirtássá fajuló harcokat és értesítették Demarest, aki akkor már 21 éve vezette a Cancuén városában folyó feltárásokat. Demarest bevonta a Guatemalai hatóságokat, akik egy katonai egységgel lecsaptak a banda táborára.

A rablókat egytől-egyig elfogták, vagy megölték a több órás tűzpárbajban, de hiába: az oltár közben vevőre talált és elszállították őserdei rejtekhelyéről. Tovább folyt a nyomozás, míg végül egy műkincskereskedőnél bukkantak a 270 kilós kőoltárra.

A kalandos úton megtalált oltár új fényt vethet a maja kultúra végének időszakára. Az oltáron ugyanis Cancuén utolsó és legnagyobb uralkodója látható, ahogy egy másik maja uralkodóval labdajátékot űz. Ez a rituálé a maja városok közti szövetségre utal.
" A második oltár régészeti szempontból fontosabb, mint az 1915-ben található: a feliratai szerint Taj Csan Ahk uralkodó jelentősen megnövelte birodalmát, szövetségeket kötött mialatt a maja kultúra többi centruma már hanyatlásnak indult." - mondta Demarest.

....és a komplexum ma.

Az uralkodó egy nagyszabású palotakomplexum építtetésébe is belefogott, de befejezni már nem tudta; az oltár készítése után rövidesen a város elnéptelenedett: feltevések szerint lakói egy jobban védhető északibb városba költöztek.
A régészek korábban több okból nem fordítottak figyelmet a lelőhelyre: nincs a közelben maja templom, márpedig a fontosabb maja városokban mindenhol van, s az egyúttal jelzi a közelben lévő sírokat is. Demarest szerint azonban itt talán a barlangokba temetkeztek, s maga a természet volt a kultikus szertartások színtere, ráadásul az építmény szerkezete és művészi kivitele is eltér a szokásos maja ízléstől.

Évtizedekbe telt amíg rádöbbentek a lelőhely jelentőségére

Chichen Itza a maja metropolisz

Cancuén városát, ahol az oltárt találták, már 1905-ben felfedezték, de az õserdõvel borított palotakomplexumot akkor nem ismerték fel, pedig csak száz méterre jártak tõle, a várost kis településnek vélték.

Az 1960-as években diákok kutatták a romvárost, õk már rábukkantak a palotára, de jelentéktelen méretûnek hitték. 1999-ben azután a régészek Petexbatun maja települést kutatva egy házassági szerzõdésre bukkantak, amely szerint az ottani uralkodó Cancuénbõl nõsült. A királyné palotája sokkal tartósabb anyagból épült, és sokkal finomabban volt kimunkálva, mint a helyi királyi épületek. Ebbõl arra következtettek, hogy a királyné szülõvárosából hozott magával mesterembereket.

Ez terelte a figyelmüket ismét Cancuénre, ezért kezdtek ott újabb vizsgálatokat. Rájöttek, hogy a palota nem kicsi, a megmûvelt földek között szigetként álló, õserdõvel borított domb egészét elfoglalja. Már két hete vizsgálták a dombtetõn a palotát, amikor az egyik régész megbotlott, elesett, és fektében meglátta, hogy a domb platója, amelyen jártak, nem is plató, hanem maga az épület teteje. Némi ásás után aztán kiderült, hogy egyáltalán nincs is ott domb. Amit annak hittek, az teljes egészében egy háromemeletes, hatalmas palota.

Ez azért nem volt látható, mert olyan sûrûn benõtte a dzsungel növényzete, amelyben a legvastagabb fák törzse az öt méteres átmérõt is elérte. A kövezet megakadályozta, hogy ott is földmûvelést folytassanak a környékbeli parasztok, ezért maradt meg ez a terület az õserdõ birodalmának, ezért maradhatott fenn meglepõ épségben.

Cancuén városa virágkorában több ezer lakost fogadhatott be. Számos szépen megmunkált mûtárgyat találtak ott a régészek, de háborúk nyomára egyáltalán nem bukkantak. Úgy tûnik, hogy a város a Pasion folyó adottságait kihasználó békés kereskedõ város volt, jade, tükörkészítésre használt pirit, és borotvák és kések készítésére használt obszidián kereskedelmével foglalkozott a maja alföld és felföld között. Ez azért meglepõ, mert a régészek eddig azt hitték, hogy minden maja királyság háborúkból, zsákmányolásból gazdagodott meg.

Palenque maja város temploma

Cancuén város a klasszikus maja korszakban (300-tól 900-ig), a VII. század elején élte virágkorát, amikor is uralmát kiterjesztette Petén egész déli részére. Hatalmát a gazdaságban betöltött fontos szerepének köszönhette. A városnak a jade, a pirit és a kések alapanyagaként szolgáló obszidián-kereskedelemre monopóliuma volt. A lelőhely környékén a kutatók például 18 kilogrammos jade-tömböket találtak és nagy mennyiségben piritet. A jadét a maják apró darabokra törték, és amuletteket, valamint ékszereket készítettek belőlük.

A város szállítás szempontjából is előnyös helyen feküdt. A hajózható Río Pasionon szállították a termékeket. Demarest szerint nyilvánvaló, hogy az itt élők igen jómódúak voltak. A palota mellett délre megtalálták a mesteremberek lakóházait, valamint - maja szokás szerint - a padlók alá temetett csontmaradványaikat. Az egykori iparosok fogait jade darabokkal egészítették ki, amely más területeken főként a királyok kiváltsága volt, a tetemek mellett számos kerámia, valamint művészien kidolgozott fejdísz hevert.

A várost a maja világ egyik legősibb, 300 körül alapított dinasztiája kormányozta. Az itt élők nem voltak harciasak, a feliratok szerint a késő klasszikus korban számos szövetséget kötöttek a szomszéd királyságokkal. Egy petexbatúni felirat szerint például 730 körül To K'in K'awil, Dos Pilas-i herceg házasságot kötött a cancuéni Ix Chac K'awil Ix hercegnővel ez a felirat vezetett később a város jelentőségének felismeréséhez.

Demarest vezető régész szerint, a városnak fénykorában több ezer lakosa lehetett, és valamikor a IX. század közepén néptelenedett el. A pusztulás pomtos okát, vagy okait még nem ismerik.