Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
2020. március 21. 13:14 Múlt-kor
Korábban
Helyi szinten vadásztak a boszorkányokra
Bár Jakab király figyelme elterelődött a boszorkányoktól, Skóciában a 17. század folyamán a boszorkánykérdés és annak megoldása a helyi közigazgatás szintjén végig fontos feladat maradt. Az államhatalom központjában Fife és Lothian környékén intenzíven vadásztak a boszorkányokra. Az ördögtől és csatlósaitól való félelem általában akkor hágott a tetőfokára a skót kommunákban, amikor az államhatalom támadást indított a vallási sokszínűség ellen. A skóciai boszorkányüldözések több mint a fele rövid, de intenzív periódusokban zajlott. A települések rendszerint egymásnak adták át a stafétabotot, az ilyen boszorkányok vezette összeesküvések felgöngyölítésében. Miután az üldözési hullám lezajlott, boszorkányperekre alig került sor.
A boszorkányperek központi helyszínei a helyi egyházközségi gyűlések voltak, amelyek hivatalosan nem voltak büntetőbíróságok, de letartóztathattak gyanúsítottakat és ki is hallgathatták őket, majd ügyüket átadhatták a világi hatóságoknak. A legtöbb esetben házasságon kívüli nemi közösülésért indult eljárás. A boszorkánysággal vádlottak nagy része nő volt, akiket rendszerint azzal vádolták, hogy az ördöggel háltak.
A skóciai boszorkányüldözések egyes esetekben a kontinensre is átterjedtek. Ilyen volt az 1628-as, harmadik, egész Skóciára kiterjedő boszorkányfrász, amely átterjedt a harmincéves háború sújtotta Német-római Birodalom területére is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20