Borra bevett altatók okozták Jimi Hendrix vesztét
2017. szeptember 18. 15:33
„Én már régóta halott vagyok ” – mondta Jimi Hendrix három szám után az 1970. szeptember 2-i, dániai Aarhusban adott koncertjén, majd lement a színpadról. Az agyonhajszolt gitárvirtuóz két és fél héttel később már valóban halott volt.
Korábban
A sokak által a világ legjobb gitárosának tartott Hendrixre 1970. szeptember 18-án reggel barátnője, a műkorcsolyázó Monika Dannemann a saját hányásába fulladva talált rá londoni apartmanjában. Mint kiderült, a zenész az éjszaka folyamán elfogyasztott borra az ajánlott mennyiség – fél-egy tabletta – helyett kilenc altatót vett be, és annyira mélyen aludt, hogy arra sem ébredt fel rá, hogy hánynia kell.
A gitárfenomén váratlan halála sokakat összeesküvés-elméletek gyártására sarkallta, amelyeket Dannemann gyakran egymásnak ellentmondó nyilatkozatai is tápláltak. A leghangzatosabb teória a technikusként többek között Hendrixszel is turnézó James „Tappy” Wright nevéhez fűződik. Wright 2009-ben írt Rock Roadie című könyvében azt állította, hogy a gitárlegenda egyik menedzsere, Michael Jeffery 1971-ben részegen bevallotta neki, hogy az altatótablettákat, valamint a bort „régi barátaival” együtt ő maga tuszkolta le Hendrix torkán. Mint Wright írja, a menedzsernek hiteltartozásai miatt pénzre volt szüksége, de a zenész éppen új munkatársat keresett a posztjára. Mivel Jeffery korábban kétmillió dolláros életbiztosítást kötött Hendrixre, az összeg megszerzése érdekében végzett a gitárossal.
Bob Levine, Hendrix amerikai menedzsere azonban Wright vádjaira reagálva cáfolta, hogy Jefferynek bármilyen mértékben is köze lett volna a gitáros halálához. Kijelentette, hogy a technikus pusztán azért találta ki a történetet, hogy könnyebben eladhatóvá tegye könyvét.
Bár Hendrix halálát nagy valószínűség szerint tragikus baleset okozta – mint a hírességek esetében szinte mindig –, vele kapcsolatban is felmerült, hogy valójában még mindig él, és két szám között még manapság is nagy nyugalommal szívja valahol a spanglikat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.