Bár Hitler nyerte a versenyfutást Norvégiáért, ez hosszú távon előnyt hozott a szövetségeseknek
2021. szeptember 8. 16:01 Múlt-kor
A Németország által 1940 tavaszán megszállt Norvégia nem vált jelentős csatatérré a háború során, azonban a szövetségesek és Németország közötti verseny az ország feletti irányításért nem várt következményekkel járt a későbbiekben mindkét fél, legfőképpen a szövetséges hadművelet kitervelője, Winston Churchill számára.
Korábban
Egyre feszültebb helyzet
Churchill a norvégiai harcok idején még az Admiralitás első lordja volt Neville Chamberlain kormányában, az északi események vége felé viszont ő váltotta Chamberlaint a miniszterelnöki székben.
Ez a fejlemény – bár nyilván nem előre megtervezett módon – kétségtelenül a Churchill által pártfogolt és kiharcolt, végül teljes szövetséges kudarccal végződő hadművelet számlájára írható, legalábbis részben.
Az első világháborúban az egész Skandináv-félsziget semleges maradt, és a harcok teljességgel elkerülték a térséget – egyúttal azonban ebben a háborúban a brit haditengerészet sikeresen vette blokád alá a Balti-tengert, korlátozva ezzel Németország élelmiszer- és nyersanyagellátását, valamint katonai képességeit a nyílt tengeren.
Hitler számára emiatt igen hamar fontossá vált kialakítandó kontinentális rendszerében Norvégia: ahhoz, hogy Németország nagyobb mozgástérrel rendelkezzen a tengeren, mint az előző háborúban, a Balti-tenger kapuját képező két országot, Norvégiát és Dániát saját irányítása alá kellett vonnia.
Norvégia katonailag is könnyű célpont volt: míg a semlegességét továbbra is hirdető Svédország már az 1930-as évek közepén megkezdte a fegyverkezést és hadereje korszerűsítését, valamint létszámának növelését, addig Norvégia néhány ezer fős állandó hadereje mellé csak nehézkesen tudta kiépíteni tartalékos rendszerét, és a modern hadviselés követelményeinek aligha felelt meg.
Nem rendelkezett sem harckocsikkal, sem légvédelmi fegyverekkel, és csupán néhány harci repülője és hadihajója volt. A sokkal kisebb területű, ráadásul fekvéséből adódóan katonailag sokkal nehezebben is védhető Dánia hasonlóan könnyű célpontnak számított.
Azonban miután 1939-ben Lengyelország lerohanásával jelentős területeket foglalt el keleten, a német katonai vezetés számára a fő cél 1940 tavaszán a Benelux államok és Franciaország ellen tervezett hadművelet sikerre vitele volt.
A vezérkarból sokan nem értettek egyet Hitlerrel abban, hogy ennek megkezdése előtt el tudják foglalni Norvégiát és ott stabil pozíciót tudnak kialakítani, a Führer azonban hajthatatlan volt.
Nem tántorította el tervétől az sem, hogy Norvégia megszállásához nyolc szárazföldi hadosztályra volt szükség, miközben a szövetségesek ellen tervezett hadművelet keretében eleve csak 136 német hadosztályt terveztek bevetni összesen 149 brit, francia, holland és belga hadosztály ellen – azaz a németek az északi kitérővel szándékosan rontottak saját matematikai esélyeiken.
Churchill, látva a Norvégia elleni német támadás egyre növekvő valószínűségét, arra biztatta a kabinetet és az Admiralitás tisztjeit, hogy Nagy-Britannia lépjen elsőként.
A szövetségesek számára viszont ekkoriban Franciaország és a Benelux államok védelme volt a prioritás, és a szeptember 3-i brit hadüzenetet követően az expedíciós csapatok el is foglalták állásaikat a kontinensen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap