„Az ország első katonája” – feltárul a magyar katonai ejtőernyőzés százéves történelme
2018. augusztus 15. 16:58 MTI
„Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája” - 100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés címmel nyílt vándorkiállítás kedden a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként.
Korábban
A szeptember 30-ig megtekinthető kiállítás a Magyar Ejtőernyős Szövetség és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége kezdeményezésére, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai irányításával valósult meg.
Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Légierő Haderőnem főnöke a kiállítás ünnepélyes megnyitóján felidézte: az első világháborúban az ejtőernyő még csak egy mentőeszköz volt, azonban hamarosan túllépett ezen a szerepen. Mint hozzátette: a kiállítás az idén száz éves magyar katonai ejtőernyőzés és az ehhez kapcsolódó szakmai kultúrák - mélységi felderítés, különleges műveletek - történeti előzményeit foglalja össze, illetve jelenébe enged betekintést.
A vándorkiállítás címe - „Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája.” - a második világháborús ejtőernyős induló első sora, kifejezi azt a gondolkodást, ahogy a mindenkori ejtőernyős katona magára tekintett és ahogyan a katonai és civil társadalom tekint „az égből érkező harcosokra” mind a mai napig - fogalmazott a dandártábornok.
Boldizsár Gábor ezredes, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnöke a megnyitón elmondta, hogy idén a magyar szövetség tölti be a 11 tagországot és mintegy 50 ezer veterán ejtőernyőst számláló Európai Ejtőernyős Unió elnökségét. Emlékeztetett arra is, hogy Szolnokon rendezik meg augusztus 9. és 20. között a 42. katonai ejtőernyős világbajnokságot csaknem negyven ország válogatott csapata részvételével. A házigazda az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a kiállításon hat nagyméretű tablón mutatják be - elsősorban a civil közönség számára röviden összefoglalva - az elmúlt száz év eseményeit, külön kitekintéssel Bertalan Árpádra, a csapatnem megteremtőjére, az első ejtőernyős alakulat megszervezőjére. A tablókat a témához kapcsolódó válogatott tárgyi anyag és hat egész alakos bábu - a Szent László-hadosztály egy katonája, egy mélységi felderítő 1951 M kezeslábasban, egy ejtőernyős 1965 M gyakorlóöltözetben, egy ejtőernyős 1987 M gyakorlóöltözetben, egy felderítő 1993 M gyakorlóöltözetben és egy KRDD-operátor - egészíti ki, megelevenítve az egyes korszakok ejtőernyős katonáit.
A vándorkiállítás ősszel Szolnok után Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Pápán is megtekinthető lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05