Az igazi aranyifjak – milyen sors várt a híres konkvisztádorok utódaira?
2018. augusztus 8. 13:19 Múlt-kor
Korábban
Pizarro lánya
Az Inka Birodalmat hódoltató Francisco Pizarro egyetlen lánygyermeket hagyott maga után, amikor 1541-ben merénylet áldozatául esett. Francisca Pizarro Yupanqui – idősebb Martín Cortéshoz hasonlóan – a konkvisztádor és egy őslakos asszony – egy inka hercegnő – kapcsolatából született 1534-ben. Anyjától korán elszakították és egy családtagnál nevelkedett. Apja közbenjárására V. Károly törvényesítette őt, így ő vált a mesés Pizarro-vagyon örökösévé.
Apja halála után az akkor még kisgyermek Franciscát egy konventben rejtették el. Felcseperedve a lány érthető módon számos kérő érdeklődését felkeltette, mindazonáltal a család igyekezett „házon belül tartani” a konkvisztádor örökségét. Amikor 15 éves lett, apja egyik testvére Peruba utazott, hogy feleségül vegye őt és közösen egy saját dinasztiát alapítsanak Dél-Amerikában. Az ilyen terveket – ahogy a Cortés-testvérek esetében is láttuk – a madridi udvar nem viselte kifejezetten jól, így Franciscát azonnal visszavitették Spanyolországba.
Itt végül egy másik nagybátyja, Hernando Pizarro felesége lett, akinek révén a korabeli spanyol elit tagjává emelkedett. Hernando 1578-as halálát követően, a még mindig csak a negyvenes éveiben járó gazdag özvegy újraházasodott. Férje ezúttal egy arisztokrata, az Újvilágban is komoly befolyással bíró Pedro Arias Portocarrero lett, akinek segítségével tovább növelte saját presztízsét. Francisca nevéhez fűződik egy impozáns rezidencia, a „Hódítás palotája” építtetése is Trujillo városában, amelyben mind a mai napig hirdeti a Pizarro-család örökségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap