Arany, tűz és akasztófa: mennyire voltak hatásosak a karanténok a történelem során?
2020. február 6. 18:33
Korábban
Ókori megoldások
Míg a „karantén” szó a fekete halál idejéből származik, a karanténnal felérő törvényeket már legalább a Kr. u. 6. századi, úgynevezett justinianusi pestis idején is alkalmaztak.
Ennél is korábban az Ószövetség, illetve Hippokratész írásai is említenek olyan lépéseket, amelyek célja a már betegekkel, illetve az esetleg megbetegedőkkel való kontaktus elkerülése.
Ez egy fontos jelentéstani kérdés, amely tisztázást követel meg, hiszen az elszigetelés (izoláció), illetve a karantén kifejezéseket gyakran úgy használják, mintha felcserélhetők lennének.
Az izoláció a már fertőző betegségben szenvedők orvosi elkülönítését jelenti, míg a karantén a meg nem erősített kockázatot jelentők mozgásának korlátozását.
Annak ellenére, hogy a fertőző betegségek terjedésére igen homályos magyarázatok léteztek csupán, a betegek orvosi elkülönítése már jóval a Földközi-tenger második pestisjárványának kezdete, azaz 1348 előtt bevett szokás volt.
A legnyilvánvalóbb példa a leprosariumok, azaz lepratelepek létrehozása volt, ezekből a becslések szerint akár 19 000 is létezhetett Európában a 13. századra.
A „tisztátalanok” hosszútávú elszigetelésétől a fertőzés kockázatának csökkenését várták, még ha a betegség terjedésének módját nem is értették. Egészen a 20. századig kellett várni arra, hogy a Hansen-kór (a történelmi lepra) fertőzésének természetét meghatározzák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap