Amikor fából készült bombázókkal szabadított ki francia foglyokat a brit légierő
2020. október 30. 13:02 Múlt-kor
Korábban
Rést ütni
A britek úgy vélték, megoldható az a feladat, hogy rést üssenek a falakon, míg a bent lévők kiszöknek, és a helyi ellenállás segítségével elrejtőznek. A tervezésre Basil Embry légimarsallt kérték fel. Embry hírhedt figurának számított, sőt maga is szökésre kényszerült.
1940-ben német fogságból sikerült visszajutnia a hazájába úgy, hogy két hónapig bujkált Franciaországban, majd Spanyolországon és Gibraltáron keresztül vissza tudott térni. Mindezt annak ellenére, hogy a németek 70 ezer márka vérdíjat tűztek ki a fejére. Személyesen akarta vezetni a támadást, de mivel Embry részt vett a D-nap tervezésében, ezért a felettesei megtiltották neki a repülést.
A britek még makettet is készítettek az épületről, hogy a rajtaütést sikerrel hajtsák végre. A művelet a Jerikó kódnevet kapta a bibliai történet után, amelynek során a város falai leomlottak a Józsué vezette zsidók előtt.
A kivitelezés feladatát a 140. ezredre bízták, amely a 21. brit, a 464. ausztrál és a 487. új-zélandi századból állt. A 487-esek kapták a külső falak áttörésének a feladatát, a 464-esek pedig az őrök szobáit és a kantint célozták meg. A 21-esek a tartalékot képezték arra az esetre, ha a támadás balul sül el. A brit 174. század és a brit 198. század kapta a bombázók kíséretének feladatát.
A bombázók könnyűszerkezetű, szinte teljesen fából készült Mosquito típusú gépek voltak, az őket kezelő század pedig már végrehajtott hasonló „referenciafeladatot” Franciaország területén, amikor a V–1-es ballisztikus rakéták kilövőállásait támadták. A kísérő vadászok Hawker Typhoonokból álltak.
Ez az együléses gép nem tartozott a második világháború legjobb fejlesztései közé, mivel számos problémával küzdött, de a küldetés során alacsony magasságban kellett repülni, és erre a célra megfeleltek. A Mosquitók közé tartozott még egy fényképezőgéppel felszerelt repülőgép, amely szintén elkísérte a csapatot, és amelynek a hadműveletről készült fotók köszönhetőek.
A parancsnoksággal végül Charles „Pick” Pickardot bízták meg, aki lelkiismeretesen végezte a feladatát, és 1944 februárjára már több mint száz éjszakai bevetést tudhatott a háta mögött. Ő vezette a Bruneval elleni támadást is. Általában elmaradhatatlan társának számított a pipája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap