2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány

2020. január 30. 18:45 Múlt-kor

A 19. század óriási léptékű orvostudományi fejlődése ellenére a világot teljességgel felkészületlenül érte, amikor az első világháború vérontását tetéző, úgynevezett spanyolnátha végigsöpört rajta. Az újkori történelemben példa nélküli katasztrófa országokat bénított meg, és amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is tűnt – az orvosi és hatósági intézkedésektől teljesen függetlenül.

Ismeretlen jelenség

1918. szeptember 28-án egy spanyol hírlap rövid tájékoztatást adott olvasóinak az influenzáról. „A fertőzésért felelős kórokozó” – írta a lap, „a Pfeiffer-bacilus, amely rendkívül apró, és kizárólag mikroszkóp alatt látható.”

A magyarázat időszerű volt, mivel a világot éppen a történelem valaha látott legpusztítóbb influenzajárványa szorongatta – azonban egyúttal téves is volt: az influenzát vírus okozza.

Sajnos nem csupán egyetlen spanyol hírlap azonosította helytelenül a betegség okát. Az elképzelés, miszerint az influenzát bakteriális fertőzés okozza, általánosan elfogadott volt a korabeli orvostudomány berkeiben – emiatt is voltak jobbára tehetetlenek a szakértők a járvánnyal szemben.

A H1N1 influenzajárvány az emberi történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája volt. Az 1918 márciusában feljegyzett első megbetegedés és az 1920 márciusában rögzített utolsó között a becslések szerint 50 millió ember vesztette életét, bár egyes szakemberek szerint a teljes szám ennek kétszerese is lehetett.

A „spanyolnátha” több ember halálát okozta, mint az első világháború, és talán még a második világháborúnál is több áldozatot szedett – lehetséges, hogy akár a két óriási konfliktust együttesen is túlszárnyalja.

A járvány a fertőző betegségek tudományos megértésének egy kritikus pontján robbant ki. Még a 19. század folyamán is jócskán tartotta magát az a középkori gondolat, hogy a különféle járványok isteni büntetések voltak.

Baktériumokat már a 17. században is figyeltek meg nagyítás alatt, de a tudósok sokáig nem sejtettek összefüggést köztük és az emberi megbetegedések között.

Az 1850-es évek végén Louis Pasteur francia biológus kapcsolta össze a mikroorganizmusokat a fertőzésekkel, elméleteit a századfordulón támasztotta alá kísérleti úton is Robert Koch német mikrobiológus. A mikróba elmélet lassan elterjedt világszerte, a természetfeletti magyarázatok helyére lépve.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Kansas állambeli Fort Funston katonai támaszpont gyengélkedője 1918-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)Két francia férfi az utcán hirdeti a maszkokkal való védekezést az influenza ellen (kép forrása: Getty Images)Tömegsírt ásó férfiak az Egyesült Államokban, a Pennsylvania állambeli Philadelphiában a spanyolnátha idején (kép forrása: The Historical Medical Library of the College of Physicians of Philadelphia)A USS Ascutney amerikai hadihajó egy spanyolnáthába belehalt tengerészének temetése az oroszországi Arhangelszkben, 1919. február (kép forrása: National Archives)Japán iskoláslányok maszkban a járvány idején (kép forrása: Bettmann Archive)A nyugati fronton szolgált szerb katonák egy szerbek és portugálok számára fenntartott kórházban a hollandiai Rotterdamban, 1919. február 5. (kép forrása: H.A. van Oudgaarden / Piet van Bentum)Robert Koch (ül) és Richard Pfeiffer munka közben (kép forrása: Getty Images)Golyónyomokra mutató helyi lakosok Amritszárban (kép forrása: live-manchester.co.uk)A járvány áldozatainak temetése Kanadában, az újfundlandi North Riverben (kép forrása: Wikimedia Commons)„A legfrisebb hírek – Továbbra is mutatkozzanak jóhiszeműen! Kerüljék a temetőket!” A „nápolyi katona” ábrázolása egy spanyol karikatúrán (kép forrása: Wikimedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár