A Vörös Hadsereg „tankelhárító kutyáinak” tragikus története
2019. március 21. 14:23 Múlt-kor
Korábban
Más országokban
Habár használatuk a Vörös Hadseregben 1942 után csökkent, az elérhető adatok szerint a szovjet, illetve orosz hadseregben egészen 1996 júniusáig folytatódott a kutyák ilyen célú kiképzése. Más országoknál is találni példákat hasonló célokra elindult kutyakiképző programokra, ezek azonban hamar leállításra kerültek, mivel a tapasztalatok a szovjetekéhez hasonlók voltak.
1943-ban az Egyesült Államokban merült fel, hogy nehezen elpusztítható célok (például bunkerek) ellen kutyákat alkalmazzanak, azonban nem találtak biztos módszert arra, hogy a kutyák a helyükön maradjanak, és ne térjenek vissza az időzített vagy távirányítású robbanószerkezetekkel. A japán hadseregben a Németországtól katonai célokra kapott német juhászkutyák mögé erősítettek robbanóanyaggal megrakott szánokat, ezeket azonban nemigen tudták eredményesen alkalmazni.
Az 1940-es évek végén a Viet Minh csapatai alkalmaztak bombákkal felszerelt kutyákat a franciák ellen, illetve 2005-ből ismert egy példa arra, hogy Irakban a koalíciós csapatok ellen próbáltak meg egy kutyát bevetni a felkelők. Az állat veszteségek okozása nélkül robbant fel. Gyakoribb példa volt ebben a konfliktusban a szamarak használata – a málhás állat nem csupán jobban hozzá van szokva a teherhez, de kevésbé feltűnő is egyben.
Összességében a szovjet példától eltekintve sehol a világon nem alkalmaztak jelentős számban kutyákat robbanóeszközök célba juttatására, ahol pedig elkezdtek a kérdéssel foglalkozni, hamar felhagytak a kísérletezéssel. Az ebek katonai alkalmazásának fő területei napjainkban az őrzés és védelem, az aknák és más rejtett fegyverek kiszimatolása, valamint az eltűnt személyek keresése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap