A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
2018. augusztus 23. 17:02 Múlt-kor
Korábban
Európa első tömegpusztító fegyvere az elefánt volt
A pürrhoszi háború (Kr. e. 280 – Kr. e. 275) arról nevezetes, hogy ekkor használtak először elefántokat a római seregek ellen – mégpedig a görögök, Dél-Itáliában. Hadi eszközként az elefántok először Indiában, a szanszkrit nyelvű epikus költeményekben, a Mahábháratában és a Rámájanában tűnnek fel. Innen Nagy Sándor idejében kerülnek nyugatabbra. A Kr. e. 331-ben vívott gaugamélai csatában a perzsák 15 elefántot vetettek be. A mai Pakisztán területén található Pórosznál Sándor seregei akár 200 elefánttal is állhattak szemben, a Hüdaszpész (Dzselám) folyónál vívott csatában. Ennél is többet tudott felsorakoztatni a Nanda Birodalom, illetve Gangaridai (a mai Banglades, illetve Nyugat-Bengál indiai állam): 3000 és 6000 közötti harci elefánttal gyakorlatilag megállították Nagy Sándor terjeszkedését.
Hazatérve Sándor felállított egy elefántos egységet babiloni palotája őrzésére, és létrehozta az elephantarkhoszi tisztséget ennek vezetésére. Európában Kr. e. 318-ban mutatkoztak be a harci elefántok, amikor Nagy Sándor egyik hadvezére, Polüperkhón 60 elefánttal ostromolta meg Megalopoliszt. Itáliában először Pürrhosz, Épeirosz királya alkalmazta őket a rómaiakkal szemben a Heraclea Lucanánál vívott csatában. Az indiai elefántokat az elképedt római katonák elnevezték „lucaniai ökröknek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap