A történelem legszerencsésebb emberei – négy halálraítélt, aki túlélte a kivégzését
2018. szeptember 24. 12:52 Múlt-kor
Korábban
Aki még pont időben kezdett lélegezni
1740. november 24-én öt fiatal fiú lépett fel a London legendás kivégzőhelyén, Tyburnben felállított háromszög alakú bitóra. Az akkor 17 éves William Duellt és társait azért ítélték kötél általi halálra, mert korábban megerőszakoltak és meggyilkoltak egy Sarah Griffin nevű londoni lányt. Duell és bűntársai húsz percen keresztül lógtak az akasztófán, majd levágták holttesteiket és a korabeli szokásoknak megfelelően egy közeli kórházba vitték, hogy ott a sebészek rajtuk tanulmányozhassák az emberi szervezet felépítését.
Duell testét levetkőztették, kiterítették egy asztalra és előkészítették boncolásra. Pár perc múlva azonban az egyik ápoló arra lett figyelmes, hogy fiú lélegzik – először csak lassan, majd egyre nagyobb intenzitással. Az orvosok erre eret vágtak rajta (az évszázadokon keresztül alkalmazott orvosi eljárásról ma már tudjuk, hogy vajmi kevés gyógyító hatással bír), majd lefektették aludni. Néhány óra pihenés és egy pohár bor lehajtását követően Duell már képes volt felülni és beszélni is.
A kikérdezése során semmire nem emlékezett a történtekből. Mind az elkövetett bűntény, mind a tárgyalás, mind az akasztás kiesett a fejéből. A csodaszámba menő gyógyulás hatására Duell büntetését száműzetésre enyhítették és hamarosan már egy Észak-Amerika felé tartó fegyenchajón ült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap