A történelem legszerencsésebb emberei – négy halálraítélt, aki túlélte a kivégzését
2018. szeptember 24. 12:52 Múlt-kor
Korábban
Talán harmadikra
A rablásért elítélt Joseph Samuelt 1801-ben deportálták Angliából egy ausztráliai fegyenctelepre. Új otthonában sem vált törvénytisztelő polgárrá, így 1803-ban már azért kellett ismét bíróság előtt állnia, mert néhány társával kirabolt egy házat és megölt egy biztonsági őrt. Samuel vallomása szerint a rablásban részt vett, a gyilkosságot azonban következetesen tagadta. Bizonyíték azonban csak ellene volt, így – talán társai helyett is – Samuel egyedül volt kénytelen elvinni a balhét. A bíróság kötél általi halálra ítélte őt és hamarosan a Sidney melletti Parramata városába szállították.
Az ítélet végrehajtásába azonban állandóan valami hiba csúszott. Első alkalommal a kötél elszakadt Samuel súlya alatt, majd a második próbálkozás során a hóhér túl lazára kötötte a csomót, így a halálra ítélt férfi ismét a földre huppant. Következett a harmadik próba – mire a kötél ismét elszakadt. Ez már a kormányzónak is sok volt és a kudarcokat isteni jelnek véve, életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta Samuel ítéletét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap