A történelem hét leghíresebb almája
2020. április 21. 08:34 Kulcsár Ádám
Korábban
A magyar országalma
„Az úgynevezett aranyalma tetején duplakereszt létezik, közönséges sárgarézből készítve üres golyóbist képez, a melyről a régi aranyzás már tökéletesen le lévén kopva, ujólag valánk kénytelenek Müller aranyműves által galván módjára bearanyoztatni.
Ezen arany, vagyis birodalmi alma még sz. István idejében nem létezett és csakis később az Anjouházból való fejedelmek egyike készíthette, miután annak egyik oldalán egy háromszögletű pajzson liliomokkal díszített anjouféle czímer látható” – olvasható Ferenc József 1867-es koronázása alkalmával a koronaőrök által készített jegyzőkönyvben.
Az egykoron világ- vagy földtekének is hívott országalma mint királyi jelvény már a koronázási paláston is feltűnik István király bal kezében. Az ereklye használata pedig folyamatos lehetett a magyar királyság évszázadaiban. A most ismert országalma a kettős kereszttel a tetején először Imre király aranypecsétjén volt látható.
A XII. század végéig egyszerű kereszt lehetett a tetején, valószínűleg III. Béla idejétől használták a kettős kereszttel díszített szimbólumot. (Ugyanakkor meg kell jegyezni, nincs bizonyíték arra, hogy az „aranyalma” fizikai valóságában létezett-e az Árpád-korban.) A tetején lévő kettős kereszt egyébként igen szokatlan európai társain.
A források mindig arany országalmát emlegetnek, a jelenleg az Országházban látható, kissé lapított, a kereszttel együtt 16 centiméter magas alma azonban csupán aranyozott ezüstből készült (bár a fent idézett forrás sárgarezet említ).
E tény, valamint az oldalán lévő négyszer vágott címerpajzs alapján néhány kutató arra következtetett, hogy csupán az eredeti alma jelzésszerű (talán ideiglenes) másolatáról van szó, amelyet Károly Róbert készíttetett. Ám az is elképzelhető, hogy az Anjouk egy korábbi országalmára tűzték ki a liliomokkal és Árpád-sávokkal díszített címert.
Az országalmákat már a római császárok is használták, ezt vették át a német-római uralkodók, majd a többi keresztény király. A középkorban a belsejébe olykor a jeruzsálemi Golgotáról hozott földet tettek, ezzel emlékeztetve arra, hogy egyszer még az uralkodó is porrá lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.