A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd
2017. január 20. 08:25 Fekete István
Korábban
A legszellemesebb
Dwight D. Eisenhower katonai pályafutása a második világháború derekán üstökösként kezdett felfelé ívelni: Roosevelt elnök 1942 júniusában az Egyesült Államok európai haderőinek főparancsnokává nevezte ki, majd ő vezényelte a szövetségesek észak-afrikai és szicíliai partraszállását, valamint az olaszországi hadműveleteket. 1944 elejétől „Ike” Eisenhower volt a szövetséges haderő európai főparancsnoka, és döntő része volt a normandiai partraszállásban, valamint a végső győzelem kivívásában. Csak 1952-ben lépett a politika színpadára, a választások előtt a mérsékelt és rendkívül népszerű katonát mindkét párt megkörnyékezte. Eisenhower végül a Republikánus Párt elnökjelöltségét vállalta el, és az „I like Ike” jelszó ellenállhatatlannak bizonyult. Óriási fölénnyel győzött, és lett az Egyesült Államok 34. elnöke; e tisztségben ő volt az egyetlen hivatásos katona a múlt században. Eisenhower első beiktatási beszédére 1953. január 20-án került sor Washingtonban, ahol nem mindennapi látvány fogadta az eskütételre érkező vendégsereget. Mivel Eisenhower egy német származású farmer gyermekeként Texasban nőtt fel, a ceremónia kellős közepén stílszerűen egy cowboy érkezett a helyszínre lóháton, és váratlanul meglasszózta a hivatalba lépő elnököt, amivel nagy derültséget okozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap